A bécsi Volkstheater nagyszínpadán a Tünet Együttes! Hír

A Tünet Együttes sikerdarabja, a Sóvirág - avagy a létezés eufóriája először szerepel nagyszínpadon november 9-én, a bécsi Volkstheater 970 fős közönsége előtt. Az itthon a Vígszínház Házi Színpadán kamaradarabként játszott előadás látványvilágát Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője és Szirtes Attila, az előadás fénytervezője gondolja újra. A vallomásos-táncos duett a 92 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő, Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese 100 perces együtt létezése a színpadon. Az előadás fő kérdése, hogy meg lehet-e érteni egymást 60 év távlatából? Hogy nézhet ki kettejük közös tánca? A bécsi premiert a Bécsi Wiesenthal Intézet szervezésében kerekasztal beszélgetés követi a színház Vörös szalonjában, november 12-én. A vendégjáték a Volkstheater és az Osztrák Parlament együttműködésében valósul meg.
 
Mindeközben zajlanak az új Tünet-premier, a Burok munkacímű előadás próbái, amelynek témája a szülés - egy olyan fizikai és mentális határhelyzet, amilyen talán a haldoklás és a születés lehet. Főszereplői négy táncosnő, akik már anyák. "Az átadhatatlan érdekel, valamit megosztani abból, amikor a bennünk működő ismeretlen erők átveszik a hatalmat.” - mondja Szabó Réka. A bemutató 2018. február 2-3-án lesz a Trafóban.
 
Szintén a Trafóban látható az idei évadtól a Tünet Együttes double bill estje, az egy férfi és egy női szólót összekötő Loop - merülés két levegővel, a felújított Te szemét! című performansz pedig november 8-án a Francia Intézetben nyitja meg a a 2017-es Környezetvédelmi Hónapot.
 

Sajtóanyag: Tünet Együttes

Kapcsolódó

Pszichoszínházban minden előadás egy premier Hír

Pszichoszínház Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásáho

Elsötétül a Momentán - A társulat idén is csatlakozik a Föld Órájához Hír

Momentán Társulat Ismét különlegességgel vár a Momentán Társulat: előadással a majdnem teljesen sötétben. A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Föld Órája mozgalomhoz, és a re:Verze előadás egy pontján lekapcsolják az áramot, becsukják az internetet, és megmutatják az improvizált dalok intimitását, közvetl

Impro-csatába indulnak a színházrendezők – jön a Momentán Társulat új előadása Hír

Momentán Társulat - Színházrendezők Viadala Új bemutatóra készül a Momentán Társulat: A Színházrendezők Viadala című improvizációs előadásban a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy a tőlük megszokott könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulato

Indul a SzínházTV harmadik évada Hír

SzínházTV programajánló Immár a harmadik évadával jelentkezik a színházi előadásokat online platformon, egyedi, filmes megfogalmazásban feldolgozó SzínházTV. A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet