Foster The People koncert a Budapest Parkban Budapest Park, Budapest

foster_the_people_koncert_2017_bppark_fejlec

A Budapest Park idén igazi különlegességgel gondol az indie rajongókra, ugyanis júliusban először érkezik hazánkba a Foster The People!  Július 4-én a Budapest Parkban Mark Foster és zenekara először menetel a budapesti éjszakában indie-diszkó slágereikkel. Mi több, a VOLT karszalaggal érkezők olcsóbban vehetnek majd a helyszínen jegyet.

Hirdetés

A Los Angeles-i zenekar Mark Foster (ének, szintetizátor, zongora, gitár, ütős hangszerek) régi álma volt, aki 18 évesen azért költözött az „angyalok városába”, hogy beindítsa zenei karrierjét. Az áhított karrier azonban még jó pár évet váratott magára, Mark több reklámzenét is írt, miközben sorra gördültek le ujjairól a kísérletező dalok. A Foster The People végül 2009-ben született meg, amikor Markot összehozta az élet Mark Pontiusszal (dob és ütősök), valamint Cubbie Finkkel (basszusgitár). Az átütő siker egy évvel az alakulásuk után érkezett a Pumped Up Kicks-szel, ami mára nemcsak, hogy meghozta számukra az első felkéréseket és rajongók millióit vele együtt, de mára igazi indie-himnusz lett.

A dal sikerén felbuzdulva hamarosan sorra érkeztek a meghívások és lassan olyan helyeken debütálhattak élőben, mint a South by the Southwest showcase fesztivál vagy a Coachella, miközben a legnagyobb kiadók keresték a kegyeiket.

Debütáló, Torches című lemezük egyből Grammy jelölést is hozott számukra, ahogy a Pumped Up Kicks is. A Pumped Up Kicks a Billboard Alternative listáján az első, a rock slágerekén a harmadik helyig jutott, ahogy a Top 100-ban is a képzeletbeli dobogó bronz fokáig jutott fel trió.

Legutóbb 2014-ben adtak ki új albumot, azóta viszont csak egy EP érkezett, de a koncerten szinte biztos, hogy a július 21-én érkező Sacred Hearts Club dalaiból is kapunk majd ízelítőt!

Foster The People @ Budapest Park

* július 2-től VOLT karszalaggal a helyszíni jegypénztárban 7999 Ft helyett 6999 Ft-os áron vehető meg belépő!

 

Foster The People koncert jegyelővétel >>>

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolat

  • Foster The People koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jul 04 20:00
    Vége:
    2017 Jul 04 23:00
    Budapest Park:
    Budapest ,
    Soroksári út 60 ,
    1095 Magyarország ,

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f