A Halott Pénz nyitja a PLÁZS-szezont! Hír

A PLÁZS a nyaralás alfája és omegája: napközben pihenés és napozás a fehér homokos parton, csobbanás a Balatonban, koktélozás a medence szélén, este pedig buli a tánctérré változott festői tóparton, ahol átadhatjuk magunkat a zene hullámainak. 

Siófok, itt kezdődik a Balaton és itt vannak a legnagyobb bulik is, napnyugtától, napkeltéig. Az idei szezonról mi sem mesél jobban, minthogy egyből a nagyszínpadokon hódító Halott Pénz nyitja a koncertek sorát június 17-én. Az avantgárd hip-hop zenekar tavaly jelentette meg Ülni.Örülni.Megőrülni. című  negyedik nagylemezét, mely végképp a legnépszerűbb hazai előadók közé emelte őket. Koncertjeik gyakran órák alatt teltházasak lesznek, a nem ritkán több ezres közönség pedig az elejétől a végéig együtt énekli a csapattal az olyan slágereket, mint a Valami van a levegőben, a Darabokra törted a szívem vagy az Erre még meghívlak. A PLÁZSos koncerten azonban már egy új dal is felkerül a repertoárra, ami először csendül fel élőben a balatoni nyári éjszakában. Az új dal mellett a srácok ígérik, hogy ritkán hallott számokkal, különleges fényekkel és vizualitással igyekeznek igazán emlékezetessé tenni az estét.

Előttük a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győztese, a Lóci játszik lép fel, akik a nyeremény részeként nyithatják a siófoki szezont. A zenekar vidám és energikus dalaival egy pillanaton belül táncra perdít mindenkit hallótávolságon belül. A nyitott csokornyakkendős brigád nemrég jelentette meg Krokodil című lemezét és hol máshol lenne természetesebb a koncerteken újabban fel-feltűnő gumikrokodilok táncoltatása, ha nem a PLÁZSon? Június 17-től a nyár ismét Siófokra költözik, dobd le magad!

...és egy kis előzetes:

Egyenesen a gettóból érkezett és most a PLÁZSon Dől a lé, mert nem más kócolja majd össze június 30-án a siófoki strand látogatóit, mint a lányos anyukák rémálma és az ország megmondója, Ganxsta Zolee, Kartel formációjával. A garantáltan hatalmas bulit a BSW és  Essemm vezeti majd fel a New Era Hungary pezentálásában. Július 1-én pedig a ’90-es években nagy sikerrel berobban, happy hardcore-ban és rave-ben utazó formáció, a “magyar Scooter”, azaz a Kozmix repíti – egy élő vízparti nagykoncert erejéig - a közönséget egy időutazásra.

További információ:

 

Halott Pénz koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: PressPresso

Kapcsolódó tartalom