A Müpa bemutatja: Hey, June! 2018 Esemény

Ha nyár, akkor zenei fesztiválok! Nincs ez másként a Müpában sem, ahol 2010 óta a hazai könnyűzene legjobbjai indítják a nyarat. A Hey, June! koncertjei egyszeri és megismételhetetlen élményt ígérnek, hiszen a zenekarok mindig valami különlegességet hoznak a Müpába. Antonia Vai lenyűgöző látványvilággal készül, a Konyha fúvósokkal és zenészbarátokkal érkezik, a Kéknyúl bűnügyi helyszínné alakítja a hangversenytermet, az Elefánt nem létező filmek betétdalait hozza el, a Special Providence pedig a régi kedvencek mellett új lemezük dalaival érkezik.

Hirdetés

A svéd-magyar Antonia Vai a hazai könnyűzene üde színfoltja: világzenével fűszerezett, soulos popzenéjének könnyed hangvételéhez komoly mondanivaló párosul. A Stockholmban született énekesnő 2013-ban költözött Budapestre, ahol nem sokkal érkezése után megvetette a lábát az underground zenei szcénában. Tavaly megjelent, Ritual című már ötödik albuma nemzetközi hatásokból táplálkozik: Magyarország és Svédország mellett Marokkóban és Brazíliában születtek számok, így a flamencótól a tangón át az arab zenéig rengeteg hatás hallatszik ki a korongról. Június 18-án több teljesen új dal is elhangzik, és a látványelemek is nagy hangsúlyt kapnak majd: „Ez a koncert zenei utazás lesz, amelyben erős látványelemeket keverünk majd egy szavakkal teli álomvilágban.”

Azt mindenki tudja, hogy a legjobb buli mindig a konyhában van. Június 19-én pedig a Konyha lesz a Müpában! „A konyhában mindig jó, mert a hűtőben mindig ég a villany!” – ezzel a felkiáltással alapította Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember 2010-ben a zenekart. 2012-ben megjelent debütáló albumuk eklektikus zenei világában már megjelenik az azóta is rájuk jellemző őszinte, érzelmekkel teli szövegvilág. A második lemez, az Elmentek a szörnyek már egy érettebb, letisztultabb képet mutat, ahol a szakítós szerelmes daloktól a részegen telefonálás hátrányáig az érzelmek és témák egész skálája megtalálható. A trió 2016-ban elnyerte „Az év zenekara” címet a Hard Rock Café nemzetközi tehetségkutatójának budapesti döntőjén. 2017-ben bekerültek a Nagy-Szín-Pad elődöntőjébe. A fiúk gőzerővel stúdióznak, készül az új, szám szerint negyedik lemez, sőt, nemsokára egy új videóval is megörvendeztetik a rajongókat, amiből talán már a Müpában is kaphat ízelítőt a közönség.

A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszó Kéknyúl zenekar criminal funk című nagykoncertjén a bűnügyi filmek világába kalauzolja a közönséget. Az idén tízéves formáció kísérletében izgalmasan ötvözi a zenét a színjátszással, amelynek eredményeképp egy történet elevenedik majd meg a színpadon; a koncertélményt a krimi elmesélése teszi teljessé olyan különleges vendégművészek közreműködésével, mint Palya Bea és Sena. A zenészek kipróbálják magukat a színjátszás és a történetszövés számukra teljesen új keretei között, ebben pedig énekesük Andrew Hefler lesz segítségükre, aki az improvizációs előadások kedvelői körében méltán népszerű Grund Színház vezetője és alapítója. De zeneileg is új terepen kalandoznak majd: szokásos hangzásukat a krimizenékben megszokott vonós hangszerekkel bolondítják meg. „Igazi elektronikus-akusztikus hangkavalkádot tervezünk, amely a közönség számára remélhetőleg szép, egyszeri és megismételhetetlen Kéknyúl-élményt hoz” - mondta a zenekart vezető Premecz Mátyás.

A  2011-ben Szombathelyről indult öttagú Elefánt zenekar a Kodály Method kapcsán tűnt fel, majd a Kék szoba című kislemezzel és a Vérkeringő című nagylemezzel jelentkezett. A második nagylemezükön szereplő, Alszik című dal Fonogram-díj jelölést kapott, s a lemez tíz napig vezette a Deezer hallgatási listáját. Harmadik nagylemezükkel, amely tavaly látott napvilágot, pedig az évtized legnépszerűbb hazai gitárzenekarai közé emelkedtek. Zenéjüket nehéz egy kategóriába beleilleszteni: a kirobbanó ritmusosság keveredik a lágy melankóliával, itt-ott megfűszerezve egy kis pszichedelikus vagy éppen elektronikus elemmel. A dalok sajátos atmoszféráját a különleges dalszövegek teszik még egyedibbé. A június 21-i koncertre pedig ehhez mérten egyedi koncepcióval érkeznek: „A zenekar úgy döntött, hogy nem hangszereli át a dalait, inkább magában a repertoárban, és legfőképp a zenét körbefogó vizuális tartalomban hozunk olyat, ami egyedivé teszi az estét” – ígérik.    

Nincs még egy olyan progresszív zenét játszó formáció itthon, mint a Special Providence, akik műfaji korlátokat nem ismerve elegyítik a modern jazzt a progresszív rockkal és metállal, valamint az elektronikus hangzással. Egyszerre alkotnak dallamos és energikus dallamvilágot, ami egy pillanat alatt képes bárkit magával ragadni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az utóbbi években számos rangos külföldi fesztiválon léptek fel, és többek között olyan világsztárokkal koncerteztek, turnéztak együtt, mint Étienne Mbappé, a Dream Theater, a Spock's Beard, a Haken és a Beardfish. A koncertjük gerincét ezúttal Will című új lemezük alkotja, melynek dalait olyan vendégek fűszerezik tovább, mint Gulli Briem (Mezzoforte), Csongor Bálint (USEME, Subscribe) és Hrutka Róbert. De a korábbi albumok legfontosabb dalai is elhangzanak majd, az estet pedig és az ez alkalomra álmodott képi világ teszi még különlegesebbé.

 

Sajtóanyag: Müpa

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát