ELMARAD - Angel Olsen koncert 2020, Budapest Esemény

Hirdetés

A koncert elmarad, a megvásárolt jegyek visszaigényelhetők egy info@a38.hu-ra írt emailben, csatolmányban a jegyekkel vagy a Barion tranzakció visszaigazolásáról szóló dokumentummal.

Hosszú idő után először Angel Olsen klubkoncertet ad Budapesten! Az amerikai énekes-zeneszerző tavaly év végén megjelent új albuma, az All Mirrors turnéja keretében lép fel az A38 Hajó Koncerttermében 2020. augusztus 25-én. A kritikusok szerint önmagát szinte minden lemezével felülmúló előadó új dalaival egyszerre tért vissza gyökereihez, és nyitott ki új kapukat művészetében, amit idén nyáron a budapesti közönségnek is bemutat.

„Úgy éreztem, az írási folyamat egy részéhez a múltból kellett merítenem, egy másik részem pedig arra várt, hogy felszínre törhessen” – mondja Olsen az All Mirrors dalairól. Azt állítja, új hangra talált az introspektív merülésként is aposztrofálható új anyaggal, amivel egyszerre adja ki a dühét, és ünnepli a végre elnyert önmegbecsülését. „Új szerelmeknek találtam helyet és bízni kezdtem a változásban, akkor is, ha bizonyos szituációkban teljesen kívülállónak érzem magam. Ez a lemez az önmagaddal való szembesülésről és a megbocsátás fontosságának megtanulásáról szól. Csökkenő empátia és bizalom, és vonzódás a destruktív emberek felé. Amikor rájössz, hogy a zajtól elvonulva, a gondolataid bástyájában a magányban is békességre találhatsz” – fejti ki az All Mirorrs hátterét.

Az album különböző szakaszain Olsen olyan nevekkel dolgozott, mint Michael Harris és John Congleton producerek, Jherek Bischoff zeneszerző, és persze a 14 fős vonóskar, akiknek játéka a szintetizátorok dominanciája mellett meghatározó volt az új dalok készítésekor. Angel Olsen most engedte igazán felszínre azt a gótikus hangulatot, ami mindig is ott húzódott a művészetében: ebbe a világba nyerhetünk betekintést az A38 Hajón a nyár végén.

  • Jegyár: 6900 / 7900 / 8900 Ft

  • Fellépők: Angel Olsen, ...

  • Szervező: A38 Hajó


Angel Olsen koncert (2020 Budapest) jegyek >>>

 

A38 Hajó

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu