Balaton Sound 2018 - debütál az 'Safety First' kampány Hír

Hirdetés

Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. 

Mint a legtöbb fesztiválra, így a Balaton Soundra is minden évben több tízezer fiatal látogat ki, olyanok is, akik nem feltétlenül vannak tisztában saját határaikkal, korlátaikkal. Ez a jelenség komoly előkészületet, szakértelmet és erős helyszíni jelenlétet követel meg – erre már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál szervezői. Ugyanakkor, mint az ország legmodernebb fesztiválja, a Balaton Sound a Safety First program segítségével fejleszteni szeretne ezen a területen, annak érdekében, hogy a fesztiválozók számára még elérhetőbbé és átláthatóbbá váljon, hogy hova, mikor és kihez fordulhatnak baj esetén. 

És hogy mit is takar pontosan a Safety First program? Egyrészt a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. A szakértői csapatban belsős – így Benis Dániel, a Sound technikai vezetője és Tóth Tibor, a fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője -, valamint külsős szakértők – Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Metzker Viki DJ, valamint Henry Kettner vlogger-influencer – kaptak helyet. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz. 

A Safety First szakértői videóban is beszélnek a problémás esetekről és azokról a praktikákról, amelyekkel könnyedén elkerülhetők az ilyen szituációk: 



„A pszichológus első és legfontosabb eszköze a fesztiválok esetében is az információ: az esetek megelőzése érdekében a prevenció, a negatív következmények kivédésére való felkészítés” - fogalmazott a programmal kapcsolatban Dr. Hevesi Krisztaszexuálpszichológus. „Fontos tudatosítani a saját testi és lelki határainkat, azt, hogy mik a rizikófaktorok, illetve, hogy a probléma bekövetkezése esetén mit tud tenni a fesztiválozó, hova és kihez fordulhat. Ilyenformán a Safety First kezdeményezés rendkívül hasznos, hiszen segítségével a fesztiválozó tisztában lesz azzal, hogy mikor, hova és kihez fordulhat, ezáltal növelve a biztonságérzetét.” 

A Safety First program nagyon fontos, innovatív eleme továbbá a chatbot funkció, amely lehetővé teszi, hogy a fesztiválozók könnyedén, a Facebook Messenger-en keresztül azonnal, a helyszínen jelezhessék a fesztivál szervezőinek, ha segítségre szorulnak vagy ha problémás esetet észleltek. Így a fesztiválozók azonnali segítséget kaphatnak üzenet formájában, amennyiben a megoldáshoz nem szükséges a szakértők fizikai jelenléte, azonban szükség esetén azonnal, helyben tud segítséget kérni. Ez fontos szerepet tölt be a fesztiválozók felelősségtudatának növelésében, az egymásrafigyelés ösztönzésében, hiszen a chatbot funkcióval nem kell direkt bevonódniuk más problémás helyzetébe, mégis jelentős segítséget nyújtanak bajba jutott társuknak, ha jeleznek Facebook Messenger-en keresztül a Safety First csapatnak. A chatbot segítségével a fesztiválozók is a program részeseivé válnak és a részvételükkel jelentősen hatékonyabbá válik a segítségnyújtás. Ezen kívül a chatbot-on keresztül a programokkal kapcsolatos információk is gyorsabban és könnyebben elérhetővé válnak. 

lőadóként nagyon hasznosnak találom a Safety First program chatbot funkcióját, mivel számtalanszor előfordult már, hogy fellépőként a színpadról láttam, hogy a tömegben verekednek vagy valaki rosszul lett, azonban nem volt lehetőségem rögtön értesíteni a biztonsági vagy egészségügyi szolgálatot” - mondta el Metzker Viktória„A chatbot segítségével azonban ezt rögtön, akár fellépés közben is megtehetem” – tette hozzá a DJ, aki már évek óta rendszeres fellépő a Balaton Soundon. 

Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató a Safety First kezdeményezés kapcsán elmondta: „Hosszú távú célunk az, hogy a fesztiválozókat, látogatókat rávezessük arra, hogy miként kell felelősségteljesen szórakozni, hogyan kell magunkra és egymásra vigyázni, nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. Szeretnénk, ha a jövőben a program által közvetített szemléletet, illetve a hozzá kapcsolódó eszközöket más nagyrendezvényen is hasznosítani tudnák.” 

A Safety First kezdeményezés keretében idén az önkéntesek bevonására és edukációjára is nagyobb figyelmet fordítanak a szervezők, hiszen külön, orvosi-, nemzetvédelmi-, és pszichológia hallgatókból álló Safety First önkéntes csapatok is támogatják majd a biztonságos fesztiválozást. Az önkéntesek jelentkezését a Fesztiválönkéntes oldalon várják a szervezők.

 

Balaton Sound 2018 jegyelővétel >>>>

Balaton Sound 2018 diákjegyek >>>


- FV- 

Kapcsolódó

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é

Május 17-ig várja a civil szervezetek jelentkezését a Sziget 2024 Hír

Civil Sziget 2024 jelentkezés Idén is lehetőséget nyújt a Sziget a civil szervezetek bemutatkozására, az egyesületek, alapítványok jelentkezését május 17-ig lehet beküldeni a fesztivál szervezőihez. A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább ér