Bánkitó Fesztivál 2017 - Szerdától irány a tó! Cikk

Jövőhét szerdán indul az idei, immár kilencedik Bánkitó Fesztivál! A négynapos fesztiválra az időjósok kíméletlen meleget jósolnak, így érdemes naptejjel és fürdőruhával érkezni, hisz a Bánki-tóból a nagy hőségben sokkal jobb Szabó Benedekéket vagy a Csaknekedkislányt hallgatni. Idén a SHARE szolgáltatja a jótékony kézműves sört a látogatóknak, így a melegben megivott minden hideg korsó profitja végül civil szervezetekhez kerül majd.

Hirdetés

A Bánkitó persze idén sem csak zenéből fog állni: a neten már elérhető a fesztivál teljes civil és kulturális programja. A tavalyi ‘határ’ tematika után most az igazán kurrens korrupció és az az elleni harc kerül középpontba, az elnyújtott, fülledt kerekasztalbeszélgetések helyett pedig mindenhol interaktív programok, workshopok és szerepjátékok várnak ezzel kapcsolatban. A fesztiválon a legnagyobb (még nem betiltott) civil szervezetek fogják képviseltetni magukat. Az Átlátszó, a Transparency, a Direkt36 és a K-monitor közös 4 napos szerepjátékában például a legváratlanabb helyzetekben kerülhetsz majd döntéshelyzetekbe és átélheted, hogyan is szövi át a korrupció a hétköznapjainkat.

A Bánkitó Színházi Fesztivál a tavalyi után még ütősebb kortárs színházi szemlévé nőtte ki magát. A négy nap alatt 16, többségében a korrupcióra és a hazai politikai és szociális helyzetre reagáló előadás kerül majd bemutatásra olyan társulatoktól mint Hajdu Szabolcs és a Látókép Ensemble, a TÁP Színház, a Dollár Papa Gyermekei és a Tünet Együttes.

A bevett zenei formulán sem változtattunk sokat, a merítés viszont nagyobb lesz, hisz külföldi fellépőkkel is erősítünk majd. Jön többek közt a brit Slaves, a német The Picturebooks, az izraeli A-WA és az észt Argo Vals is. A célunk az, hogy összehozzuk a környék produkcióit és megmutassuk az európai zenei színtér legfrissebb és legizgalmasabb bandáit. A Bánkitón idén meghallgathatod, mit hallgatnak majd a többiek jövőre.

Ha te sem szeretnél az irodában megpukkadni vagy otthon elpunnyadni, bérletek, napijegyek és sátorjegyek is vannak még a Bánkitóra! Alsópetény árnyékos fái alatt vagy a Nádas kempingben, az Auróra-helyszín tövében még bőven elbújhatnak a sátraitok a nap elöl az esti koncertek és buli előtt. Sőt, a Bánkitó saját bejáratú buszaival most a szerdai lejutás és a vasárnapi visszaérkezés is kényelmesen elintézhető a fővárosiaknak.

A SHARE és a Bánkitó fesztivál csapata is kiemelten fontosnak tartja a tudatos sörözést és alkoholizmus-addikció elleni küzdelmet. Éppen ezért a fesztivál ideje alatt minden korsó SHARE elfogyasztásával a Megálló reintegrációs és közösségi háznak gyűjtenek adományt a fesztiválozók. A Megálló házat az alkoholizmus és addikciók elleni küzdelem SHARE-nagykövete, Kiss Tibi, a Quimby frontembere jelölte ki.

 

Bánkitó Fesztivál 2017 jegyelővétel és további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Bánkitó Fesztivál

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Coldplay, Tool, Slash, Lenny Kravitz, Depeche Mode, Sting, FFDP, Corey Taylor, LP, ... 2024-ben is kitesz magáért a Live Nation csapata Cikk

Live Nation koncertek 2024 - Coldplay 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat, hiszen már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, a The Rose, a Thirty Seconds To Mars és Sting koncertjére, Slash idén Myles Kennedy & The Conspirators csapatával tér vissza hozzánk, a Coldplay tripla koncertet ad a Puskás Arénában, de