Ben Mandelson kapta az első Budapest Ritmo díjat Hír

A Budapest Ritmo, Közép- és Kelet Európa legnagyobb világzenei fesztiválja és szakmai fóruma olyan szakemberek tevékenységét díjazza minden évben, akik nemzetközi szinten és a térség világzenéjéért is sokat tettek.

Az első díjat Ben Mandelson kapta, aki részt vett a műfaj elnevezésében, a WOMEX (World Music Expo) alapításában és maga is kiváló zenész. Kevesen tettek annyit a világzenéért, mint Mandelson: producerként, mentorként, vagy egyszerűen csak személyes jelenlétével és támogatásával számtalan zenész munkáját segítette. Szinte minden zenei stílust behatóan ismer, emellett különös kapcsolat köti Magyarországhoz és a magyar hagyományhoz. A Táncház Mozgalom lelkes követője, szenvedélyes doromb-játékos, és többek között a Söndörgő Tamburocket albumának producere, hazánk visszatérő vendége évtizedek óta.

“Ben sosem kaphatott WOMEX díjat, hiszen mindig a díjazó szerepében volt - ha nem így lett volna, az elsők között járt volna neki. A Budapest Ritmo díjjal ezt a hiányt szeretnénk pótolni, és egyúttal kifejezni hálánkat a szenvedélyért, bölcsességért és alázatért, mellyel olyan sokunkat inspirált. Mint az első díjazott, Ben olyan magasra teszi a mércét, amit nehéz lesz a következő években megismételni” - mondta Weyer Balázs, a Budapest Ritmo Fesztivál programigazgatója.

“Sosem kaptam semmilyen díjat életemben, még egy érmet sem az iskolában. Most meg kell változtatnom a világnézetemet. Mindig azt mondtam, hogy sosem kaptam díjat, erre tessék, soha többet nem mondhatok ilyet.” - mondta Ben Mandelson, miután a 2017-es Budapest Ritmo első koncertjén átvette az elismerést:

A Budapest Ritmo díj egy egyszeri kiadású, személyre szabott bakelit lemez, amelyen a díjazotthoz személyesen kötődő zenekarok hallhatóak.

A Budapest Ritmo világzenei fesztivál, showcase esemény, konferencia és szakmai fórum. Az öttagú showcase zsűri 2017-ben olyan nevemzetközi szakemberekből állt, mint Vitor Belho a Nordesia-tól, Chris Eckman a Glitterbeat kiadótól, Carlos Seixas a Sines Fesztiváltól, Jun-Lin Yeoh, a Rainforest World Music Festival művészeti vezetője és maga Ben Mandelson.

Budapest Ritmo 2017 további részletek >>>

 

Sajtóanyag: Budapest Ritmo

Kapcsolódó tartalom