CAFe Budapest 2019: két hét múlva indul az összművészeti programfolyam Cikk

Hirdetés

A térség egyik legjelentősebb összművészeti eseménysorozata 2019-ben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai sztárjaival, ősbemutatókkal és formabontó köztéri programokkal teszi emlékezetessé az októbert. A fesztivál keretében olyan kivételes alkotók és formációk nyűgözik majd le a közönséget, mint Sascha Ring, azaz Apparat, Eötvös Péter és a Neue Oper Wien, Barabás Lőrinc, a RIAS Kammerchor és az Amadinda Ütőegyüttes, Sidi Larbi Cherkaoui, a FAMILIE FLÖZ, Jozef van Wissem vagy épp Olivier Grossetête.

2019. október 4. és 20. között 17 napon át újra a kortárs művészet fővárosa lesz Budapest, és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál esetében már-már védjegy, hogy minden műfajban történik valami különleges, valami olyan, amit csak itt, a fesztiválon tapasztalhat meg a közönség. Sascha Ring, művésznevén Apparat, a német elektronikus zene egyik legjelesebb képviselője például a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem páratlan akusztikájú terében mutatja meg, hogy hol tart épp a techno tánczenétől az ambient irányába vezető úton. Eötvös Péter neve és a Neue Oper Wien társulata már önmagában garancia a felejthetetlen élményre: az idén 75 éves zeneszerző-karmester ez alkalommal legendás műve, az Angels in America magyarországi bemutatóját vezényli. A RIAS Kammerchor, a világ egyik legjobb énekkara az Amadinda Ütőegyüttessel, James Wood karmesterrel és többek között az amerikai avantgárd zene egyik kultikus művével, a Rothko Chapel című kompozícióval készül elkápráztatni a fesztiválközönséget. A Budafoki Dohnányi Zenekar Kortárs romantikusok 3.0 koncertjén Orbán György Hegedűversenye mellett Gyöngyösi Levente Missa Vanitas vanitatum című, személyes hangvételű miséje és Kutrik Bence „trash-thriller” operája is helyet kap majd.

A jazzimádóknak is lesz miből válogatniuk: Omer Klein világhírű triójával érkezik, a magyar felmenőkkel büszkélkedő világklasszis dobos, Gary Novak ezúttal a virtuóz skandináv basszusgitárossal, Per Mathisennel, Mogyoró Kornéllal, Nagy „Yancha” Jánossal és Mike Gottharddal lép színpadra. Barabás Lőrinc vadonatúj kompozícióját, a Metamorfózist a Budapest Chamber Sinfonietta mutatja be a Várkert Bazárban, sőt, az ősbemutató mellett a trombitaművész-zeneszerző legutóbbi szólólemezéből is ad egy kis ízelítőt. A filmrajongókat pedig Jim Jarmusch kedvenc zenésztársa, Jozef van Wissem az Only Lovers Left Alive (Halhatatlan szeretők) című film zenéjével varázsolja el az A38 Hajón.

Mi történik, ha egymás számára ismeretlen embereket zárunk egy térbe? Hogyan alakulnak ki kapcsolatok, és ezek miként hatnak a többi jelenlévőre? A Közép-Európa Táncszínház társulata ezekre a kérdésekre keresi a választ két nemzetközi sikereket arató fiatal magyar táncművész-koreográfus, Mészáros Máté és Juhász Péter egy-egy vadonatúj előadásán keresztül.

Zombola Péter, Vizin Viktória és Gergye Krisztián zenét, báb- és mozgásművészetet lebilincselően ötvöző előadásában egy, a szerepei között elvesző operaénekesnő elméjébe pillanthatunk be. Feledi János koreográfus-táncművész Revenge (Élektra) című vadonatúj előadása megbékélésről, bosszúról és a háborgó lelkiismeret által szított őrületről mesél a kortárs tánc nyelvén. A fantasztikusan sokoldalú belga koreográfus, Sidi Larbi Cherkaoui a világ vezető balettegyütteseinek készít lélegzetelállító előadásokat, de ő jegyzi az R'n'B-díva, Beyoncé Louvre-ban forgatott ikonikus videoklipjét is, október 18–19-én pedig saját társulatával, az Eastmannel és lenyűgöző látvány- és mozgásvilágú, Nomad című művével érkezik a fesztiválra.

A hamisítatlan „fesztivál a fesztiválban” hangulat idén sem hiányozhat: negyedszerre robban be a régió legnagyobb világzenei fesztiválja, a Hangvetővel közösen megálmodott Budapest Ritmo, olyan kiváló fellépőkkel, mint a Romano Drom, Boban Marković fia és zenekara, a Marko Marković Brass Band, Dresch Mihály, Borbély Mihály és a KROKE trió. A hazai zeneszerzés legfrissebb terméséből a négy koncertet felvonultató Mini-Fesztivál ad inspiráló ízelítőt. A képzőművészet rajongóinak az orosz művészeket felvonultató Art Market Budapest, a kortárs irodalom szerelmeseinek az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár ígér nagyszerű programokat, többek között az Ivan & The Parazol és Lovasi András különleges koncertjét.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál valóban együtt lélegzik a várossal, és váratlan helyszíneken, olykor igen rendhagyó terekben bűvöli el vagy épp hökkenti meg a közönséget: a #kapucsengő sorozat keretében például öt izgalmas lakásszínházi előadásnak ad otthont a KuglerArt Szalon. A Willany Leó improvizációs táncszínháza a legforgalmasabb utcákat és tereket veszi birtokba, a francia Olivier Grossetête pedig Pestre költözteti Budát: a köztéri és közösségi művészet egyik legeredetibb egyénisége öt kontinens közel 200 városában építette már fel monumentális kartonépületeit milliónyi önkéntes aktív közreműködésével, a fesztiválon pedig a Halászbástya kartonmását építi meg az Erzsébet téren lelkes városlakók segítségével!

CAFe Budapest 2019 további infók és jegyek >>>

 

CAFe Budapest

Kapcsolódó

Sushi tekercs vagy pizza, vagy valami más - Ezeket kérik a SZIN 2025 sztárjai Cikk

Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN, az utolsó alkalom a nyáron, hogy a magyar kedvencek mellett nemzetközi sztárokat is lássunk hazai fesztiválon. És így az utolsó alkalom arra is, hogy titkokat tudjunk meg a sztárfellépőkről, például, hogy miket kértek az öltözőjükbe, vagy mit szeret

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál! Cikk

Szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál Nem kell elbúcsúznunk a fesztiválok közösségi élményeitől, mert szeptember 19. és 21. között Tállyán a Kerekdomb Fesztivál mossa össze az ősz színeit a nyár pörgésével. A szeptember már nem a vízpartokról szól, az ősz más típusú, különleges szépségeket tartogat. A szüreti időszakban finom borokka

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek - 416 000 látogató érkezett a fesztiválra Cikk

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt. 

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en Cikk

Több mint 200 program vár még ránk nyár végén a SZIN-en A nyári szezon utolsó nagy fesztiválhajrája, a Coca-Cola SZIN szervezői már korábban elárulták, milyen programokra számíthatunk az öt nagyobb helyszínen. Most megérkeztek az éjszakai helyszínek is. A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augu