Canshaker Pi koncert Budapesten Esemény

Hirdetés

Az amszterdami Canshaker Pi pörgős, pimasz zenéjével vesz le a lábáról mindenkit november 26-án a Dürer Kertben. Előttük az ígéretes Shakin’ indítja a táncot.

A Canshaker Pi fenekestül felforgat mindent maga körül. Az amszterdami négyes hihetetlenül lazán hozza az amerikai középsulis filmekből ismert dallamos indie-rock hangzást, lobbanékonyak és pimaszok, miközben lassan nemcsak Hollandiában, de európaszerte egyre komolyabban veszik őket. A középiskolás csapatként indult formáció szinte egyből Amszterdam legendás koncerthelyszínén, a Paradisoban bizonyíthatott és egyből elfoglalta méltó helyét az ország legjobb koncert zenekarai között.

A Canshaker Pi 2016-ban a Pavementből ismert Stephen Malkmus producer segédletével készítette el debütáló albumát. Az első lemez pedig rögtön meghozta a sikereket is, rengeteg fesztiválfellépést, januárban pedig a BBC Radio1 egyik műsorvezetője az év legjobb fiatal bandái közt emlegette őket. A Canshaker Pi tehát hurrikánként vette be Hollandiát és készek arra, hogy a Spiral Stairs-zel közös turnéjuk után ezúttal önállóan söpörjenek végig a kontinensen. A Canshaker Pi forgószélként érkezik november 26-án a Dürer Kertbe, előttük pedig a budapesti garázsrock trió, a Shakin’ nyitja a táncot.

  • Jegyárak: 1000 / 1500 Ft
  • Fellépők: Canshaker Pi, Shakin'
  • Szervezők: Dürer Kert, New Beat, Ígéretes titánok

 

New Beat

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu