Chrysta Bell koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

A 2017-es teltházas koncertje után idén április 7-én visszatér a Dürer Kertbe Chrysta Bell! David Lynch alkotótársaként és Twin Peaks szereplőként is ismert énekesnő ezúttal a március elején megjelenő, negyedik, Feels Like Love című albumának anyagát hozza majd el a magyar közönségnek.

Az énekesnő a friss lemezén zenei világának egy sötétebb oldalát tárja a rajongók elé. Az új dalokban nem egyszer new wave, post punk és disco hatások köszönnek vissza, mindez abban a Chrysta Bell-re jellemző, átható és erőteljes előadásmódban, amely azonnal beszippantja a hallgatót.

Az elmúlt hét évben a művésznő és zenekara több mint 90 országban lépett fel, valamennyi alkalommal elvarázsolva a közönséget. A lüktető, érzelmekben dús zene, Chrysta Bell éteri jelenléte és a rendkívül átható énekhang szinte hipnotizálja a jelenlévőket. Nem csoda, hogy az énekesnő olyan kaliberű művészre is hatással volt mint, David Lynch, akivel nem csak a Twin Peaks-ben játszott szerepe köti össze, de megannyi közös zenei alkotás és klip is született, és születik a mai napig a barátságuk jegyében.

E tavasz pedig egy igazán szerencsés együttállás a David Lynch képviselte unikális művészeti világ rajongóinak, hiszen nem csak Chrysta Bell megkapó, éteri zenéjét élvezhetik majd a fővárosban, hanem a Budapest Fotófesztivál 2019 keretében a David Lynch: 'Small Stories' kiállítása is megtekinthető lesz a Műcsarnokban március 1. és június 2. között.  

  • Jegyár: 3900* / 4900 / 5900 / 6500 Ft (early bird, csak a Wave-ben)

  • Fellépők: Chrysta Bell

  • Szervező: Budapest Promoter

 

Chrysta Bell koncert jegyelővétel >>>

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát