Cigarettes After Sex júliusban az A38 Hajón! A38 Hajó, Budapest

cigarettesaftersex_2017_koncert_fejlec

Az elmúlt egy-másfél év legnagyobb nemzetközi dreampop szenzációja, az amerikai Cigarettes After Sex végre Magyarországon is fellép - Greg Anderson androgün, ködnyomta pop noir dalai július 19-én, az A38 Hajón hajlanak majd a hullámokkal.

Hirdetés

Az el pasói dalszerző sikersztorija is a YouTube-on vette kezdetét, ahol 2015-ben a feltöltött dalok viral videóvá váltak, és hetek leforgása alatt az egész világ megismerhette a sejtelmes ködbe burkolózó Cigarettes After Sex mögött álló Greg Andersont, aki folyton változó felállású kollektívává formálta saját projektjét. A milliós megtekintések után az akkor még teljesen független úton járó webkettes hős a Bandcampen folytatta hódítóútját, onnan pedig már nem volt visszaút, hiszen a Cigarettes After Sex hamar bebizonyította, hogy atmoszférikus, törékeny hangzásvilága épp annyira hiánypótló, amennyire önazonos, hiszen túlmutat az elemi merengésen és önmarcangoláson, vagy felvett múltidézésen. Greg dalainak keserédes nosztalgiája saját gyermekkorában gyökeredzik - ahogy többek között a Rolling Stone-nak is nyilatkozott, saját felnövésével arányosan fedezte fel a gyermekkorában hallott dalokban megbúvó értékeket, és ezt formálja saját képére. Ez az időtlenség az, amivel a Cigarettes After Sex eleve kitűnt minden modellkövető sorstársa közül, és ez az, ami miatt a Partisan Records (The Black Angels, Torres, John Grant) is azonnal leigazolta a produkciót.

A Cigarettes After Sex legutóbbi kislemeze, az Apocalypse márciusban jelent meg, a július 19-i A38 Hajós koncertig pedig már napvilágot lát a produkció nevét viselő teljes nagylemez is, amit teljes zenekari kísérettel hallhat majd a hazai közönség egy meghitt, minden értelemben emberközeli klubkoncerten.

Cigarettes After Sex @ A38 Hajó jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: A38 Hajó
Fotó: Michael T. Wilcox

 

Kapcsolat

  • Cigarettes After Sex koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jul 19 20:00
    Vége:
    2017 Jul 19 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 ,

Kapcsolódó

grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény

grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>

RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo

Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény

Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f