Dan Patlansky koncert az A38 Hajón 2017.09.08, A38, Budapest

danpatlanasky_koncert_2017_a38_fejlec

2017. szeptember 8-án tér vissza hazánkba a dél-afrikai Dan Patlansky, akit Joe Satriani 2015-ös turnéjának budapesti állomásán ismerhettünk meg vendégként, majd tavaly augusztusban egy emlékezetes önálló koncertet is adott az A38 Hajó koncerttermében.

Hirdetés

Legutóbbi albumát, az Introvertigo-t a 2016-os év lemezének választotta az amerikai Blues Rock Review magazin közönsége és szakírói gárdája, így nem meglepő, hogy idén egy újabb turné került lekötésre, melynek részeként a zenekar visszatért az Egyesült Királyságba, Hollandiába és Németországba is, Budapestre pedig a hamarosan induló két hónapos akusztikus turnét megelőzően érkezik zenekarával.

A tüzes gitárjátékkal és magával ragadó énekhanggal bíró fiatal előadó első lemezét 18 évesen adta ki, így lassan már két évtizedes előadói tapasztalattal rendelkezik. A Standing At The Station című debütáló albumot követően 2004-ben kapta első nagykiadós szerződését, ezt követően pedig már New Orleans-ban mutatkozhatott be. Az igazi áttörést a 2014-ben kiadott Dear Silence Thieves illetve a 2016-os Introvertigo című album hozta meg, hiszen e lemezeket az év végi kedvencek között hozta számos zenei szaklap. Talán ennél is fontosabb, hogy mindkét albummal sikeres turnékat bonyolítottak le, szinte kivétel nélkül csak saját szerzemények szerepelnek a műsorban, így egyre többen ismerik meg világszerte Patlansky különleges, blues-rock klasszikusokban gyökerező, ám bátor és előremutató gitárjátékát valamint remek, változatos dalait.

Szeptember 8-án Dan Patlansky előtt az Amberjack játszik a közönségnek az A38 Hajón. A fiatal "kőbányai" csapat idén tavasszal jelentette meg "Storm" című bemutatkozó albumát, melyen amerikai gyökerekből táplálkozó, blues alapú vintage-rock dalok sorakoznak. A műfaj anyanyelvén megszólaló lendületes, igényes hangszerelésű saját szerzeményeik miatt érdemes lesz ezúttal is időben érkezni a Hajó gyomrába!

 

Dan Patlansky koncert jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Dan Patlansky

Kapcsolat

  • Dan Patlansky koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Sep 08 20:00
    Vége:
    2017 Sep 08 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 ,

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát