Design Hét Budapest 2017 - Tizenhét műhely a fesztivál legnépszerűbb programjában Hír

Az október 6–15-ig tartó Design Hét Budapest rendezvénysorozat egyik leginkább közönségcsalogató programpontja a Nyitott Stúdiók bemutatója. A tizenhét kiválasztott műhely látogatói betekintést nyerhetnek a tervezési és gyakran a gyártási folyamatokba is, valamint saját szemükkel láthatják, hogy a designerek és designstúdiók évről évre egyre felkészültebben várják az érdeklődőket.

Hirdetés

2017-ben már tizenhét nyitott stúdió kerül a Design Hét Budapest programtárába. Az olyan klasszikus területek, mint a formatervezés, a grafika, a ruhatervezés vagy a belsőépítészet mellett a service design, az interaktív design, a food design, a social design és még számos más területről is találhatnak maguknak felfedeznivalót az érdeklődők.

„A Design Hét Budapest szervezőiként minden évben arra inspiráljuk a Nyitott Stúdiók programhoz kapcsolódó műhelyeket, hogy ne csak megnyissák alkotói terüket a közönség számára, hanem egyedi programmal, az odalátogatók aktív bevonásával mutassák meg alkalmazott gyakorlati módszereiket és alkotói hitvallásukat” – mondja Osvárt Judit, a Design Hét Budapest projektvezetője.

A Nyitott Stúdiók program keretében bepillantást lehet nyerni a BORD Építész Stúdió azon tervei közé, amelyek egyelőre csak „a fiókban” vannak, de korántsem csak a fióknak készültek. Ugyancsak építészetről, azon belül pedig vendéglátóipari belső terek tervezéséről beszélnek majd a 81font Architecture & Design munkatársai. Egyedi programmal készülnek a fainstallációikról elhíresült Hello Woodnál, valamint a sok feltörekvő tervezőt közösségi irodáiban tömörítő Kortárs Építészeti Központban is. A nehezebb, ipari műveletek iránt érdeklődők megnézhetik a belső terek és installációk tervezésével foglalkozó Industreal gyárudvarán a NEUGA csapatával közös autó- és motorkiállításukat, illetve motorépítő bemutatójukat. A iamart (ejtsd: jamart) Cementlap Manufaktúránál pedig a gyönyörű mozaiklapok, cement burkolólapok gyártását lehet végigkísérni. Szerszámok és gépek zaja fogadja majd a FabLab látogatóit is, ahol 3D-printerek és CNC-marógépek egyszerre alkotják meg a tervezett formákat. De közvetlen élményeket szerezhetnek a látogatók a service designban és általában a lebilincselő workshopok szervezésében különösen élenjáró Cellux Csoportnál is.

Akit érdekel a papíráruk és írószerek készítésének folyamata, az a DOT for You-nál megnézheti egyedi noteszeik hagyományos kézműves módszerekkel való megalkotásának egyes fázisait, a VLMI Produktívnál pedig többek között a könyvkötés csodálatos világába pillanthat bele.

Idén több olyan műhely is látogatható, amely újrahasznosítással foglalkozik, így az érdeklődők többek között a Printánál vagy a Paper Up!-nál is betekinthetnek a recycling designtudatos folyamatába. Nem hulladékkal dolgozik, mégis újszerű felhasználási mód a célja Rejka Erikának, aki saját műhelyében azt mutatja be, mi minden készülhet kerámiából a már ismert tárgyakon kívül is.

Az öltözködési kultúra iránt érdeklődők is találnak maguknak alkalmas szakmai idegenvezetőt. A kelet-európai identitást hangsúlyozó, utcai ruházatot tervező OST-nél, a multibrand bolti kínálat összeállításában jártas Lucky Shepherdnél, a baba- és gyermekruhák tervezéséről és igényes kivitelezéséről ismert Pici and the City-nél vagy a minimalista táskáin a nyári vízpartot idéző Hidasi Zsófi műhelyében várják az érdeklődőket interaktív szakmai bemutatókkal.

 „A Nyitott Stúdiók résztvevőit és az általuk felkínált programokat, de akár az egész hét rendezvényeit áttekintve megállapíthatjuk, hogy egyre tudatosabban illesztik a designszcéna személyiségei és a márkák képviselői éves terveik közé a Design Héten való szereplés lehetőségét” – mondja dr. Łuszcz Viktor, a Design Hét Budapest rendezvénysorozatát finanszírozó és védnöklő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. Hozzáteszi: „Jól érzékelhető tendencia, hogy míg évekkel ezelőtt elsősorban egyedi alkotók vagy tervezői csoportok, művészek jelentkeztek a Nyitott Stúdiók rendezvényre, ma már egyre több a nyereségorientált vállalkozás, a konkrét üzleti projekt a bemutatkozók között, és kifejezetten a vállalkozás termékéhez, tevékenységéhez, jövőbeni céljaihoz koherensen illeszkedő programot vezetnek elő a Design Hét Budapest keretében.” A stúdiók nemcsak programmal, hanem marketingkommunikációs eszközökkel, így céges brosúrával, szórólappal is várják a látogatókat, és nem félnek bemutatni új termékeiket, vagy az érdeklődők bevonásával tesztelni újabb elképzeléseiket.

Az összes csatlakozó stúdió végigjárása alapos tervezéssel nem kilátástalan vállalkozás. A szervezők a szeptember 20-tól a város több száz pontján elérhető, összesen húszezer példányban terjesztett programfüzet mellett a Design Hét Budapest honlapján is feltüntetik a Nyitott Stúdiók programban részt vevő minden egyes műhelynél, hogy pontosan mikor látogatható, és milyen meglepetéssel várja közönségét. Érdemes jó előre átnézni, hogy melyik alkotó bemutatóját választjuk, hiszen nem ritkán előzetes regisztrációhoz kötött a programok látogatása, lévén valódi műhelyek nyitják meg kapuikat, ahol az eszközöket működés közben, biztonságos körülmények között lehet megtekinteni.

Design Hét 2017 Nyitott Stúdiók részletes program >>>

 

Sajtóanyag: Design Hét Budapest

Kapcsolódó

A Tüskescsarnokban a kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Hír

Ultimate Show: A kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Műfajokon átívelő show-val készül első magyarországi fellépésére a „kéthangú zseni”, a világhírű filippínó énekes, Marcelito Pomoy. A világslágereket, egyedülálló látványvilágot és koreográfiát felsorakoztató Ultimate Show május 24-én látható a Tüskecsarnokban, nemzetközi sztárvendégekkel és a „cr

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

2024 májusában Budapestre érkezik a The World of Banksy kiállítás Hír

World of Banksy Budapest 2024 Világhírű és rejtélyes – Banksy, a modern művészetek határainak feszegetéséről ismert, a mai napig névtelen a bristoli születésű graffitiművész és festő évek óta szenzációs sikert arat a műveivel. Miután már több városban is hatalmas hírnévnek örvendhetett, mint például Barcelonában, Milánóban, Pá

2024-ben is gondoskodik a pazar színházi és utcaszínházi előadásokról a VéNégy Fesztivál Hír

Pazar színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreogr