Disturbed koncert 2019, Budapest - vendég: Shvpes Esemény

Hirdetés

A modern metal egyik meghatározó zenekara, a Disturbed a 2019-es turnéja keretében Európába is elhozza a 2018 októberében megjelent hetedik, Evolution címre keresztelt albumát, és ezúttal végre Magyarországra is eljut a csapat! David Draiman és zenekara június 25-én ejti majd meg első koncertjét nálunk, a Budapest Park színpadán

Több mint két évtizede alakult Chicagoban az azóta néhány tagcserén is átesett Disturbed zenekar. A legelső szárnypróbálgatásoktól kezdve figyelem övezte őket, így nem csoda, hogy 2000-ben megjelent első lemezük (The Sickness) azonnal a Billboard 200-as listájának 20. helyén landolt. Innen pedig nem volt megállás – az albumból csak az Egyesült Államokban négymillió példány fogyott, illetve a következő évben csatlakoztak Marilyn Manson európai turnéjához is.

A Disturbed tényleg hihetetlen gyorsasággal nyerte meg magának a metálszínteret – két évvel később jelent meg második albumuk (Believe), ami viszont már rögtön az albumeladási lista élén nyitott. Innentől pedig azt mondhatjuk, hogy szinte hagyomány, hiszen hét sorlemezükből öt ért el #1 helyezést rögtön megjelenése után. 2009-ben megkapták első Grammy-jelölésüket is, így tulajdonképpen mind a közönségtől, mind a szakmától olyan elismeréseket söpörtek be, amit csak nagyon kevesen. 2011 októberében amerikai turnéjuk végeztél aztán úgy döntöttek, szünetet tartanak. Ez idő alatt sem maradtak természetesen távolt a zenétől, inkább csak ki-ki a maga egyéb projektjeire koncentrált.

Szerencsére a srácok 2015 nyarán úgy döntöttek, ideje újra a hangjukat hallatni, így négy év hallgatás után megérkezett az Immortalized című anyaguk, ami után olyan zenekarokkal indultak turnézni, mint az Avenged Sevenfold, az In Flames vagy a Chevelle. A siker persze nem maradt el, mint ahogy a folytatás sem – 2018 októberében megérkezett friss anyaguk, az Evolution, amit a 2019-es évben egy turnéval koronáznak meg. A frontember, Draiman szerint ezúttal sokkal kevesebb állomással terveznek, mint a korábbi években, viszont ígérete szerint ezeken a bulikon rendesen odateszik magukat. Így különösen szívmelengető, hogy végre Budapest is befért a dátumok közé – a Disturbed először áll színpadra Magyarországon június 25-én a Budapest Parkban! És mi is lehetne passzosabb folytatása a zenekar első hazai koncertjének, mint a valamennyi rokon stílust a zászlajára tűző Lithium Night-módosulat, a Hybrid Night!

  • Jegyárak: 7999 / 8999 / 9999 Ft

  • Fellépők: Disturbed, Shvpes

  • Szervező: Budapest Park, New Beat

 

Disturbed koncert jegyek >>>

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>