Echoes – A finn formatervezés és építészet 100 éve a Fugában Fuga, Budapest

finnagora_kiallitas_fejlec

2017. június 29-én 18 órakor nyílik a Fuga – Kortárs Építészi Központban az Echoes című vándorkiállítás, amely Finnország elmúlt 100 évének építészetét és formatervezését mutatja be több, mint 100 tárgy és épület szemléltetésével. A tárlatot a budapesti székhelyű Finn Kulturális Intézet, a Finnagora szervezte varsói társintézményének segítségével. A 2017-ben függetlenségének századik évfordulóját ünneplő Finnország jól ismert és eddig kevésbe látott gyöngyszemeivel is találkozhatnak az érdeklődők. A kiállítás július 17-ig látható.

Hirdetés

A kiállítás nyolc témán keresztül mutatja be a finn építészetet és iparművészetet. Ezek: Csend, Fény és árnyék, Egyenlőség, Fejlődés, Emberalkotta, Tájkép, Hagyomány és Közösség.  A kiállítás több mint száz tárgyat, illetve épületet mutat be Finnország függetlenségének minden egyes évtizedéből. De a kiállítás kronológiailag leginkább az 1950-es és 60-as évekre, valamint a jelen tárgyaira koncentrál.

„Reményeink szerint a kiállított tárgyak és épületek jól tükrözik a finn iparművészek és építészek egyenjogúság és a jólét iránti elkötelezettségét, melyet munkáikkal is igyekeztek szolgálni. „ - jegyezték meg a szervezők.

Az évszakok váltakozása, a nagy távolságok és a zord természeti környezet arra sarkallták az iparművészeket, hogy egyszerűsített formanyelven, egyszerű anyagokból egyszerű és gyakorlatias hétköznapi tárgyakat tervezzenek. A kiállítás legfőbb célja ennek a különleges vonásnak, illetve a finn formatervezők sokszínű hozzáállásának bemutatása.

A kiállítás 2017. június 29-én nyílik a FUGA Budapest Kortárs Építészeti Központban, majd az ünnepi év során Pozsonyba, Prágába, Varsóba és Berlinbe is ellátogat. A megnyitón beszédet mond Pekka Korvenmaa (design és kultúra professzor, Aalto University, School of Arts, Design and Architecture) és Laura Isoniemi (producer, kurátor).

 

Sajtóanyag: Kortárs PR

 

Kapcsolat

  • A kiállítás időtartama:
    Kezdete:
    2017 Jun 29 18:00
    Vége:
    2017 Jul 17 20:00
    FUGA:
    Budapest ,
    Petőfi Sándor u. 5 ,
    1052 ,