Ed Sheeran: Perfect - Szöveges videó érkezett a szerelmes dalhoz Hír

Ed Sheeran nagysikerű, ’÷’ (Divide) című lemeze 2017 márciusában jelent meg olyan slágerekkel, mint a „Shape of You”, „Castle On The Hill” és a „Galway Girl”. A lemez negyedik megjelenése a „Perfect”, amely egy tökéletes szerelmes dal.

„Ez az egyik kedvenc dalom a lemezen, és egyben az első szám, amit felvettem az albumra. Épp egy sorozat (The Bastard Executioner) zenéjén dolgoztam, de korábban végeztem és volt még egy egész napom a stúdióban. Elkezdtem a korábban a telefonomra felénekelt számokat lejátszani, ekkor futottam bele a „Perfect”-be, amit egy a barátnőmmel közös nyaralásom ihletett. Van benne egy sor, hogy mezítláb táncolunk a fűben a kedvenc számunkra – mi a Future ’March Madness’ című dalára tomboltunk a fűben. Nem túl romantikus dal, de nekünk mégis ennyi kellett a boldogsághoz.” – mondta Ed a szám születéséről.

A dalt az énekes nem sokkal később megmutatta Jay Z-nek, aki azt reagálta, hogy szerinte ez a legjobb dal, amit valaha is írt. „Ezután döntöttem úgy, hogy ráteszem a lemezre.”

A ’Divide’ Nagy-Britannia 2017-ben legtöbbet streamelt és legtöbbet eladott albuma. A szigetországban 2,2 millió, világszerte 10 millió eladott példányt tud maga mögött mindössze 6 hónap alatt, 84 országban ért el platina és további 10 országban aranylemez minősítést.

 

Sajtóanyag: Warner Music

Kapcsolódó tartalom