Elindultak az Álomutazó mesemusical olvasópróbái! Hír

Majdnem hatalmas nevetésbe fulladt az Álomutazó című mesemusical első olvasópróbája. Nem csoda, hisz’ a szövegkönyvet Vinnai András írta, aki azontúl, hogy jónevű színpadi szerző, a Dumaszínháznak is tagja, úgyhogy nem csak a gyerekeknek lesz egy tanulságos mese, de a felnőttek is jól fognak rajta szórakozni.

“Eddigi pályafutásom talán legszórakoztatóbb olvasópróbáján vagyunk túl, méltón a darabbeli nevemhez, végig vigyorogtam az egészet” – meséli Ábel Anita, aki az Álomutazó című mesemusical Vigyor című szerepét alakítja majd és láthatóan nagyon élvezte az első találkozást a szövegkönyvvel. Mint ahogy a többi előadó is, olyannyira, hogy a zárt ajtók mögül kiszivárgott hírek szerint Illés Gabriella producernek egy ponton rendet is kellett teremtenie a neves színészekből álló kompániában, akiket annyira szórakoztatta a szöveg, hogy az olvasópróba egy része egy nagy közös nevetésbe fulladt, és a hírességek pár percre olyanok voltak, mint a gyerekek. Annak ellenére, hogy a szöveg rendkívül szórakoztató, a darab egy nagyon is mai, élő és komoly veszélyeket rejtegető problémát boncolgat. A történet egy olyan világba visz el minket, ahol a siker hajszolása és a hatékonyság maximalizálása okán már egyáltalán nincs időnk egymásra. Tomi, a főhős pedig nem szeretne mást, csak családjával együtt tölteni a karácsonyt. Ezt elérni az ő szüleivel különösképpen nem egyszerű, hiszen apukája egy sikeres és elfoglalt tudós, aki ráadásul a még nagyobb hatékonyság elérése érdekében feltalálta az Agyturbót, amivel magunkat feltöltve nincs szükség alvásra sem. Anyukája pedig állandóan úton van, hisz’ asztronauta, aki a Marson dolgozik. Tomi azonban nem adja fel, s úgy tűnik, álma valóra válhat, amikor találkozik egy alvósállattal, a Báránnyal, aki elrepíti őt az Álomkészítők világába…

Az olvasópróbán nem csak a szöveggel, de a látványvilággal is először találkoztak a szereplők. Mint Juronics Tamás rendező elmondta, a színpad egy monumentásis, itthon még nem látható tér lesz, lenyűgöző díszletekkel. Elég csak annyit mondani, hogy a 4 teniszpálya nagyságú színpadon egy 4 emeletes háznak megfelelő díszlet lesz mintegy 400 m2-nyi ledfalból felépítve. És hogy ezt el tudjuk képzelni, itt egy videó, ami érzékelteti, milyen hatalmas előadást is látunk majd karácsony és újév között a volt SYMA csarnokban.


Sajtóanyag: Álomutazó

Kapcsolódó tartalom