Ezrek mozdultak meg a 2. Budapest Art Weeken Hír

2017. április 18-23. között rendezték meg a 2. Budapest Art Weeket, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyetlen, hivatalos képzőművészeti eseménysorozata. Az idei alkalommal több, mint 10 000 látogató fordult meg a 60 helyszínen, ahol 80 kiállítás volt megtekinthető és a kiállításokhoz kapcsolódóan 70 kísérőprogramon vehettek részt az érdeklődők. Rengetegen voltak kíváncsiak a műterembejárásokra, a galériatúrákra, a kortárs tánc előadásokra, irodalmi-képzőművészeti beszélgetésekre, vezetett sétákra és az intézményes-galériás tárlatokra. Az eseménysorozatot 2018. áprilisában folytatják a szervezők.

Hirdetés

„A 2016-os Budapest Art Weeken még 5000 látogató vett részt, az idei szám ennek több, mint a kétszerese. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen a kitűzött célunk, hogy hat napon át minél nagyobb számú, lelkes ember, nem csak, hogy érdeklődjön, de el is menjen a programjainkra, - kiállításokat nézzen, alkotókkal beszélgessen, számára ismeretlen képzőművészettel foglalkozó helyeket ismerjen meg - megvalósult. Az Art Week hetében számos múzeum, galéria és műteremház volt látogatható egyetlen karszalaggal és sokan éltek is a lehetőséggel. Hihetetlen érzés volt városszerte biciklis vagy sétálós artweekesekkel találkozni a hat nap alatt. Alig várom, hogy jövőre is találkozzunk velük!“ – fejtette ki Bérczi Linda a Budapest Art Week igazgatója.

A 3. Budapest Art Week-et 2018. április 17-22. között rendezik.

További információ: www.bpartweek.hu

 

Sajtóanyag: Kortárs PR

Kapcsolódó

A Tüskescsarnokban a kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Hír

Ultimate Show: A kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Műfajokon átívelő show-val készül első magyarországi fellépésére a „kéthangú zseni”, a világhírű filippínó énekes, Marcelito Pomoy. A világslágereket, egyedülálló látványvilágot és koreográfiát felsorakoztató Ultimate Show május 24-én látható a Tüskecsarnokban, nemzetközi sztárvendégekkel és a „cr

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

2024 májusában Budapestre érkezik a The World of Banksy kiállítás Hír

World of Banksy Budapest 2024 Világhírű és rejtélyes – Banksy, a modern művészetek határainak feszegetéséről ismert, a mai napig névtelen a bristoli születésű graffitiművész és festő évek óta szenzációs sikert arat a műveivel. Miután már több városban is hatalmas hírnévnek örvendhetett, mint például Barcelonában, Milánóban, Pá

2024-ben is gondoskodik a pazar színházi és utcaszínházi előadásokról a VéNégy Fesztivál Hír

Pazar színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreogr