Filous koncert az A38 Hajón A38 Hajó, Budapest

filous_koncert_2017_a38_fejlec

A budapesti Osztrák Kulturális Fórum 1977. október 20-án nyitotta meg kapuit, így idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. A Fórum állandó partnereivel és közönségével együtt szeretné megünnepelni születésnapját. A nagyszabású jubileumi rendezvények része lesz az A38 Hajóval közösen tartandó születésnapi party, ahol az osztrák elektronikus zene egyik legismertebb kurrens előadója lép majd fel október 20-án: a 20 éves producer-zseni, filous ad majd exkluzív klubkoncertet.

Hirdetés


A 20 éves Percy-t Bécsben csak pár dolog különbözteti meg kortársaitól: a közel két és félmillió YouTube-követő, három európai szinten is nagyszínpados sláger, és első EP-jének, a Dawnnak példamutató digitális világuralma, amivel az iTunes listáit kilenc országban vezethette dalaival. A bécsi elektronikus undergroundból remixei jóvoltából kinőtt producert mindig saját kíváncsisága vitte előre, és ezzel tudta kivívni az osztrák elektronika Parov Stelar utáni másodvirágzását, ami az érzékeny-trópusi, finom elektronikát Bécsbe költöztette. Percy tízéves kora óta játszik különböző hangszereken, a jazztől a fúziós progresszív rockig minden érdekelte: számára a ’filous’, mint alteregó, egyfajta kísérlet volt arra, hogyan tudna elektronikus zenei dalokat producelni, és arra ő sem számított, hogy YouTube-videóival ekkora rivaldafény övezi majd minden lépését, és kollaborációi viral tartalomként járnak fülhallgatóról fülhallgatóra. A tutorial-videókból tanuló producer hamar kiépett Flume és ODESZA árnyékából, bár hatásuk alapjaiban jellemezte az első filous-dalok atmoszféráját, finom lebegtetését és dallamvilágát. Ez elég volt a Hypemachine-nek is ahhoz, hogy kiemelje Percy-t a szobaproducerek közül, aki azóta is nemzetközi figyelemnek örvend. Első magyarországi fellépésével új EP-jét, a For Love dalait ünnepli majd saját szettjében, az idén 40 éves Osztrák Kulturális Fórum jóvoltából - filous szettje az A38-on garantáltan kihagyhatatlan élmény, hiszen klubkörnyezetben valószínűleg először és utoljára lehet megtekinteni majd napjaink egyik legfelkapottabb producerét.

  • Jegyár: 1900 / 2400 Ft
  • Fellépők: Filous feat Klei, Lea Santee
  • Esemény, hírek: Filous koncert 
  • Szervező: A38, Osztrák Kulturális Fórum 

 

Sajtóanyag: A38 Hajó

Kapcsolat

  • Filous koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Oct 20 20:00
    Vége:
    2017 Oct 20 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 ,

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu