Gyerek Sziget 2017 - A hétvégén finálé! Cikk

Ezen a hétvégén idén utoljára tobzódhatunk a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaiban, érdemes tehát a Hajógyári-sziget felé venni az irányt a hétvégén. Lesz Gryllus-koncert, Nemzetközi Duna Nap, Karaván Színház, kézműveskedés, sportprogramok és az összes népszerű elfoglaltság. Idén utoljára, június 24-én és 25-én kicsiknek és nagyoknak irány a Hajógyári- sziget.

Hirdetés


A Nagyszínpadon fellép Korpás Éva és zenekara, egy interaktív gyerekműsorral. Az erdélyi, felvidéki magyar népzene legszebb dallamai csendülnek majd fel – népdalok, mondókák, gyerekjátékok és muzsika eleveníti fel a régi falusi világot. A koncert vendégénekesnője: a Fölszállott a páva egyik elődöntőse, a felvidéki Szabó Júlia, akinek Korpás Éva volt felkészítő tanára. Hallható lesz majd a Czutorborsók legújabb lemeze is, a Kresz Géza utazásai, amiben a gyerekek által olyannyira kedvelt és bálványozott közlekedési eszközöket, az utazás témáját járja körül.
A dalokban még a korábbiaknál is fontosabb szempont az organikus, élőhangszeres megszólalás, a változatos, játékos, képszerű szövegek többszólamú, játékos éneklése. Itt lesz majd Ruttkai Bori és a Karaván Színház pedig a Banyamesékkel varázsolja majd el a nézőket. Az előadásuk keretében három rövid (két székely és egy orosz) népmesét láthatnak a gyerekek.

Szombaton, a Nemzetközi Duna Napon a Gyerek Paradicsomban mindent megtudhatunk a híres nagy folyónkról, megismerhetjük a Duna élővilágát, az aktívabbak pecséteket gyűjthetnek a Duna Útlevelükbe és ajándékokkal térhetnek majd haza.
Felejthetetlen családi programot kínál a Mesés Lovas Udvar, ahol a már hosszú évek óta sikeres Gyermek és Ifjúsági Lovasszínház Egyesület újabb meseprodukcióját és bemutatóját láthatja majd a nagyérdemű. Lehet majd sétalovagolni, jelmezbe bújva kipróbálhatjuk magunkat lovas színészként is.

A Modellezők terén drón-szimulátorokon kipróbáhatjuka merevszárnyú és multirotoros eszközök irányítását, majd pedig a „drón-simogatóban” a kis drónok irányítását.

A Mozgás Akadémián fegyveres harcművészeti bemutatót tartanak majd különböző fegyverekkel ( nunchaku, say villa, tonfa, szamuráj kard), amely után az érdeklődők kipróbálhatják az eszközöket. Rövid edzéseiken megtanítanak néhány alapvető önvédelmi technikát, melynek részét képezik a játékos bemelegítő, szituációs feladatok és szabadulás technikák. A Generali Sportparkban ez a hétvége a focié: alternatív módokon tesztelhetjük le labdakezelési, rúgási technikánkat , a biliárdfoci, dartsfoci, célba rúgás, és rúgás-sebességmérő eszközöknél kiderül, ki hogyan bánik a labdával.
Minkét napon lesz Generali szűrőbusz, ahol különböző ingyenes szűrésekkel várják a család minden tagját.

A Kézműves Palotában agyagozással, kavicsestéssel várják azokat, akik alkotni szeretnének, a Pixelhobby sátorban pedig mindenki elkészítheti magának a kulcstartóját , de akár egy saját készítésű képpel is hazatérhet majd onnan.

Persze nem hiányzik majd az állatsimogató sem, lehet majd társasozni, bohóckodni, dráma játékba csatlakozni vagy akár zsonglőrködést tanulni. Indulás előtt érdemes a részletes programért a www.gyereksziget.hu-n is kalandozni.

 

Sajtóanyag: PressPresso

 

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Ünnepre hangoló előadásokkal várja az egész családot decemberben a Müpa Cikk

https://mupa.hu/programok/naptar/2023/12 Az év végi rohanás közepette és az ünnepi készülődés forgatagában még nagyobb szükségünk lehet a kikapcsolódásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. A Müpa ebben az időszakban is a család minden tagjának kínál programot, amellyel hangolódhat a kö

Exkluzív koncertek, hazai és nemzetközi sztárok 2024-ben a SopronFesten Cikk

SopronFest 2024 2024. május 17-19. között, a pünkösdi hétvégén és az azt megelőző napokban másodszor rendezik meg a Hűség Városa új fesztiválját. A SopronFest a hazai fesztivál palettán újszerű, „urbán tematikát” valósít meg, amely az egész várost ünnepi programok százával tölti meg. A város vezetésének és a szer