James Blunt koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest

james_blunt_koncert_2018_sportarena_fejlec

James Blunt 4 évvel az óriási sikerű koncertje után, 2018. május 8-án visszatér Budapestre, az új, The Afterlove elnevezésű turnéjával, hogy ismét elvarázsolja majd a Budapest Aréna közönségét!

Hirdetés

Kevés előadó van, aki ennyire gyorsan lett világsztár és maradt mégis szerény, póz nélküli embernek, mint James Blunt. A felső-középosztálybeli családból származó énekes - eredeti nevén James Hillier Blount  - 1974-ben született az angliai Tidworth-ben. Édesanyja háromévesen furulyázni, ötévesen hegedülni, hétévesen zongorázni tanítatta. Mivel édesapja a Brit Légierőnél szolgált és a család kétévente költözködött, így James 7 évesen már bentlakásos iskolában tanult, és szüleit gyakorlatilag csak a szünidőkben látta. 14 évesen vásárolta első gitárját, amin dalokat kezdett írni.

Tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. 1997-től már tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban, majd Londonban. 2002-ben szerelt le a hadseregtől és rögtön az EMI Publishing-hez szerződött, mint énekes-dalszerző. Debütáló albuma 2004 októberében jelent meg és nagyrészt általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik kislemez, a You’re Beautiful.

Ez a nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon a karrierje: további négy album és négy  listavezető sláger, öt Grammy jelölés (valamint BRIT-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), közel 20 millió eladott lemez, 40 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 6 millió like a Facebookon, és egy elképesztő, 412 milliós nézettség a Youtube-on.

Legújabb albuma The Afterlove címmel tavasszal jelent meg, az elmúlt hónapokban pedig Robin Schultz szerzeményével, az OK című dallal hallható folyamatosan a rádiókban. Emellett hírnevével nemes ügyeket szolgál: jótékonysági szervezeteket támogat, valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol.

Az egyik legvisszafogottabb és legkedvesebb sztár, James Blunt újra Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget ismét magával ragadja egyedülálló zenei világába.

  • Szervező: Live Nation

 

Sajtóanyag: Live Nation

Kapcsolat

  • Jegyárak: 9900 - 21900 Ft 

 

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>