Jazztavasz 2017 Müpa, Budapest

Cassandra_Wilson_koncert_fejlec

Három este, három hang, három kivételes tehetség: ezt kínálja idén a Jazztavasz programja. Május 4. és 6. között minden estét egy-egy jazzdíva társaságában tölthetünk, akik egyedi hangjukkal és személyiségükkel varázsolják különlegessé május első hétvégéjét. Ahogy a tavaszt, a nyarat is jazzel ünnepeljük, hiszen sokak örömére visszatér hazánkba a bársonyos hangú, szelíd óriás, Gregory Porter, akinek június 27-i koncertje egyben a 2016/17-es évad méltó lezárása is.

Hirdetés

Ha május, akkor Jazztavasz, immáron tizenkettedik alkalommal. A 2005-ben útjára indult sorozatot idén a női energiák és hangok lengik körül, hiszen három kivételes énekesnő ad koncertet estéről estére a Müpában. Egyikük még csak most bontogatja szárnyait és próbálgatja határait, egyikük már állandó, stabil szereplője a szakmának, egyiküket pedig régi ismerősként köszönthetik majd a színpadon a nézők. Az évad zárásaként pedig a Jazzlegendák sorozatban egy régen várt énekes lép majd a hangversenyterem színpadára.

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolat

  • Müpa Jazztavasz 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 May 04 20:00
    Vége:
    2017 May 06 23:00
    Müpa:
    Budapest ,
    Komor Marcell u. 1 ,
    1095 ,

Kandace Springs

A sort május 4-én az a Kandace Springs nyitja, akit tavaly megjelent első, Soul Eyes címre hallgató nagylemeze rögtön az amerikai jazz élvonalába emelt, pedig még csak 27 éves. A nashville-i születésű énekesnő gyermekkorában két dologért rajongott: a zenéért és az autókért. Utóbbi olyannyira nagy szerelem volt, hogy a kis Kandace bizony komolyan fontolgatta az autótervezői karriert. Szerencsénkre inkább a zenét választotta, és a négyütemű járművek iránti vonzalom a színpadon csak a Ferrari-piros Fender-zongorában maradt meg. Előadásaihoz mindenhonnan merít, bátran egyensúlyozik soul,jazz és pop között. Mély, telt altja olyan őszinteséggel szólal meg a dalokban, amely vitathatatlanul ösztönös tehetségre vall. 

 

Zara McFarlane

Zara McFarlane ma az Egyesült Királyság egyik vezető jazzénekesnője, annak ellenére, hogy pályatársaival szemben viszonylag későn kezdett érdeklődni a műfaj iránt. Jamaicai szülők gyermekeként a reggae és az r’n’b már kezdetekkor jelen volt az életében, a jazzel ellenben csak középiskola után kezdett foglalkozni. Kristálytiszta hangját a korai Nina Simone-éhoz és Roberta Flackéhez is hasonlították, koncertjein saját, a jazz, a reggae, a pop, a folk és a blues elemeit mesterien vegyítő dalai is megszólalnak, amit bársonyos énekhangja és szuggesztív előadásmódja kovácsol kerek egésszé. 

 

Cassandra Wilson

Cassandra Wilson 8 év után május 7-én tér vissza a hangversenyterem színpadára. A kétszeres Grammy-díjas művésznő külön fejezetet érdemel a jazz képzeletbeli történelemkönyvében. Már fiatalon is szívesen kalandozott a jazz mellett más ritmusok - a country, a folk, a funk és a blues - irányába, felfedező énjét pedig azóta is megtartotta. 1993-as, Blue Ligh ’Til Down című albumán blues és rockdalokat, valamint örökzöldeket bújtatott akusztikus köntösbe, tavalyelőtti, Coming Forth by Day című korongján Billie Holiday dalokat dolgozott fel, legújabban pedig az ír népzene jazzre gyakorolt hatását kutatja. Zenei világát a hagyományok iránti tisztelet, és a korszerű közlésvágy kettőse határozza meg; előadásaiban mély, dinamikailag árnyalt altja és egyedi kiejtése titokzatos és érzéki atmoszférával párosul.

 

+ a Jazzlegendák sorozat zárása:

 

Gregory Porter

Gregory Portert legalább annyira ismerik szuperlágy, soulos hangjáról, mint a színpadon viselt füles sapkájáról. Az általa csak „jazzkalapnak” nevezett fejfedővel eredetileg egy műtét nyomati szerette volna elrejteni, de mára már annyira az imidzse részévé vált, hogy nélküle tán fel se ismernék rajongói. Porter az elmúlt évek egyik legsikeresebb jazzénekes-dalszerzője, aki bármibe kezd, a kritikusok és a közönség is egyaránt kitörő lelkesedéssel fogadja. Mint sok énekes esetében, nála is már gyerekkorban jelen volt a zene – csonka családban felnőve kedvencére Nat King Cole-ra egyfajta apafiguraként is tekintett. Ennek ellenére csak az egyetemi évek alatt kezdett komolyabban foglalkozni a jazzel, egészen addig profi futballistának készült. Már első albuma is Grammy-jelölést hozott, az azóta platinává érett Liquid Spirit című harmadik korong pedig a jelölést díjra is váltotta 2014-ben. Porter, sokakhoz hasonlóan azt vallja, a jazz inkább kitágítja, mintsem beszűkíti az énekesek lehetőségeit, és mint egy nagy esernyő, sok különböző műfajnak jut hely alatta. Dalaiban egyaránt megtalálható a jazz, a gospel és az r’n’b is, de akkor is büszkén húzza ki magát, ha vérbeli bluesénekesként aposztrofálják a kritikusok. Mosolygós, szelíd óriásként, mindent betöltő baritonjával olyan atmoszférát teremt bármilyen helyszínen, hogy élőben látni és hallani felejthetetlen élményt ígér a június 27-i koncert nézőinek.

  • Kandace Springs: 2500 / 3200 / 3900 Ft
  • Zara McFarlane: 2500 / 3200 / 3900 Ft
  • Cassandra Wilson: 3900 / 5900 / 7900 / 9900 / 12900 Ft
  • Gregory Porter: 3900 / 5900 / 7900 / 9900 / 12900 Ft

 

Jazztavasz 2017 jegyelővétel >>>

Gregors Porter koncert jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu