Jövő héten indul a megújult Európa Kiadó tavaszi turnéja Hír

A tavalyi év végén, három év után új albummal jelentkezett a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara, az Európa Kiadó. A ...Valahol lenni... című albummal a zenekar egyben le is zárt egy periódust, idén tavasszal pedig – ahogy története során már többször is - új felállásban folytatja a Menyhárt Jenő vezette zenekar, mely hat városban mutatkozik be márciusban és áprilisban.

Hirdetés

A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más történetekben, elbeszélésmódokban fogalmazta meg, fogalmazta újra magát. Bár többgenerációs közönsége kívülről fújja az olyan klasszikusokat, mint a Romolj meg, a Küldj egy jelet, vagy a Mocskos idők, az Európa Kiadó különféle korszakai során egyszer sem vált a saját tribute-zenekarává - képes volt megőrizni az „itt és most” érzést. Az Európa Kiadó az idők során úgy tudott újra és újra megújulni, hogy közben sosem lett a mainstream része, egyéni stílusát és működése független szellemiségét fennállása során végig következetesen megőrizte.

Egy ilyen megújulásnak lehetnek tanúi azok, akik ellátogatnak az Európa Kiadó tavaszi koncertkörútjának valamely állomására. A zenekar a tavalyi év végén, azzal együtt, hogy megjelentette …Valahol lenni… című lemezét, le is zárt egy „életszakaszt”, és 2017-ben új tagokkal új pályára áll. A megújult Európa Kiadóban Menyhárt Jenő énekes-gitáros-igazgató és a korábbi felállásból már ismert Gyenge Lajos dobos mellett a leginkább a Kistehénből ismert Bujdosó János gitározik, a Puszi zenekar alapítója, Tóth Zoltán basszusgitározik - ő a nyolcvanas években már kétszer is volt az Európa Kiadó tagja -, valamint a Ladánybene 27-ben is zenélő Kálmán András billentyűzik.

 

Európa Kiadó tavaszi turné 2017

  • 03.18 Miskolc, Helynekem
  • 03.24 Nagyvárad, Moszkva kávéz
  • 03.25 Debrecen, Roncsbár
  • 03.31 Kaposvár, Park Music Hall
  • 04.07 Szentendre, Elevenkert
  • 04.12 Szombathely, Agóra Műv. Közp.
  • 04.28 Budapest, Akvárium

 

A …Valahol lenni…  lemez meghallgatható itt: https://europakiado.lnk.to/valahollenni

 

Sajtóanyag: Presscode

Kapcsolódó

Turnén az AC/DC - Jelen a 2024-es európai dátumok! Hír

AC/DC Power UP turné 2024 Európa Már egy ideje rendre hallhatóak, olvashatóak a sejtések és elszólások az AC/DC európai turnéállomásai kapcsán, úgyhogy épp ideje volt, hogy a zenekar biztos talajt adjon a rajongók alá. Tehát íme a találgatások vége: megérkeztek a zenekar 2024-es turnédátumai! Az  AC/DC jelentőségét gyakorlatilag

Nem áll le a Kispál és a Borz: az új lemezt országos turné követi Hír

Kispál és a Borz koncertek 2024 Az elmúlt évtizedek nagyhatású alternatív zenekara tavasszal „világ körüli” útra megy: a Beszorult mondat turné állomásai Dublintól egészen Bodrogkisfaludig érnek A Kispál és a Borz a „csúcson” hagyta abba, amikor 2010-ben egy óriási bulival elköszönt a közönségétől a Sziget Fesztivál nulladik na

A világ egyik legkiválóbb slide gitárosával indul közös magyarországi turnéra Ripoff Raskolnikov Hír

Roberto Luti A Ripoff Raskolnikov Band az americana stílus legszínvonalasabb hazai képviselői közé tartozik, a zenekart az osztrák származású, de már harminc éve Magyarországon is élő Ripoff Raskolnikov gitáros vezeti. Roberto Luti pedig nem csak Olaszország, hanem a világ egyik legkiválóbb slide gitárosa, a P

AWS: Dupla platina a 'Fekete Részem' - novembertől őszi turné Hír

AWS 2023 2023 október elején lett öt éves az AWS Fekete Részem albuma, amivel nagyon sokan ismerték meg őket, és amelyért a nyár végi Barba Negrás koncerten dupla platinalemezt vehetett át a zenekar.   “Az elmúlt egy év nagyon intenzíven telt. Rengeteg munka volt újra felvenni azt a ritmust, amit amúgy