KerekFest 2018 A38 Hajó, Budapest

Hirdetés

A KerekFest február 15-én és 16-án a magyarországi roma kisebbség izgalmas és változatos kultúráját mutatja be az A38 Hajón - nem csak roma művészek részvételével. Az idén bemutatkozó két napos monstre rendezvényen lesznek kiállítások, koncertek, de sor kerül egy konferenciára is. A két nap alatt láthatjuk többek közt Mitsourát, Másik Jánost, a Parno Grasztot és a Bohemian Betyarst, de találkozhatunk további nagyszerű roma művészekkel, és ismert roma értelmiségiekkel is.

Az utóbbi időszakban egyre több kortárs és egyben friss művészeti performanszot láttunk roma előadóktól és együttesektől. Részben ők inspirálták a KerekFest ötletét, amely egy évről évre megújuló programsorozat lenne. Egy-egy alkalommal összegyűjtené és megmutatná az új és izgalmas roma művészeti kezdeményezéseket. A fesztivál „kortárs” jellegét azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megmutassuk milyen sok ponton is lehet kapcsolódni a mai sokszínű roma kultúrához. Mindezzel az interaktivitást elősegítve a roma és nem roma emberek között, platformot szeretnénk nyújtani a kisebbségi roma lét problémáinak megvitatására, valamint a megoldásokat elősegítő kezdeményezések bemutatására. Ezen első rendezvényünk egy gyöngyöspatai roma tanodának nyújt bemutatkozási lehetőséget, promóciót és a kihelyezett adománygyűjtő perselyekkel anyagi segítséget - mesélnek az inspirációról a KerekFest szervezői.

A fesztivál az első napon 17.00-kor nyitó beszélgetéssel indul. Roma és nem-roma értelmiségiek (Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor) beszélgetnek szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, és példakép-állításról.

A meghívott vendégek élettörténetükön keresztül mesélik el kitörési lehetőségeiket, sikereiket és kudarcaikat. 19.00 órától a Lashe Shave együttes, 21.00-tól a szerbiai világzene legkurrensebb produkciója, a Kal, 22.00-tól az immár külföldön is jól ismert folkos-punkos-elszállós energiabomba, a Bohemian Betyars zenél.

A második nap hasonlóan különleges és színvonalas programokkal folytatja a fesztivált. 16.00 órától egy egyszeri és különleges produkció, a költő Jónás Tamás, az énekesnő Mitsourával, azaz Miczura Mónika és a legendás multiinstrumentalista-dalszerző-énekes, Másik János közös produkciója indítja a napot, mely 18.00-kor a 40 éve alakított, több generációváltással tovább élő Romano Glaszo, 20.00-kor pedig a Vojasa fellépésével folytatódik, s végül a végtelenül szellemes, és féktelenül táncba hívó Parno Graszt koncertjével ér majd a csúcsra. A fesztivál két esti fellépője 2017 decemberében közös dallal is jelentkezett.

A kultúra szerves része életünknek. A közös örökségünk, amelybe belecsavarjuk a saját világlátásunkat, hogy aztán a továbbadhassuk az elkövetkezendő generációknak. Egy folyamatosan fejlődő gondolkozásmód, amely összeköti az embereket, legyen az a faluban, országban vagy a bolygón - összegzi a zenekar világlátását Fehér Gábor, a Bohemian Betyars basszusgitárosa.

 

Sajtóanyag: KerekFest

Kapcsolat

Első nap:

  • 17.00 - nyitó beszélgetés szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, példaképállításról. Résztvevők: Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor
  • 19.00 - Lashe Shave együttes
  • 21.00 - Kal (SRB)
  • 22.00 - Bohemian Betyars

 

Második nap:

  • 16.00 - Jónás Tamás, Másik János & Miczura Mónika
  • 18.00 - Romano Glaszo - Emberi Hang Művészeti Csoport
  • 20.00 - Vojasa
  • 22.00 - Parno Graszt
  • kombinált támogatói jegyár mindkét napra: 6000 Ft
  • egy napra 2018. február 15-ig: 3500 Ft
  • egy napra a programok napján és a helyszínen: 4000 Ft

 

KerekFest 2018 jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>