Kocsis Zoltán emlékkoncert 2019, Müpa Esemény

Hirdetés

2019. november 6-án hunyt el Kocsis Zoltán. Halála évfordulóján az egykor általa vezetett együttesek, akárcsak a korábbi években, idén is hangversennyel emlékeznek meg a nagy muzsikusról. Műfajával vagy gondolatvilágával az est műsorának valamennyi száma a zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre utal.

Ravel sorozata, a Couperin sírja egyrészt azért ide illő mű, mert benne a zeneszerző halott barátaira emlékezett, másrészt a zongoramű zenekarra hangszerelt változata Kocsis Zoltán munkájaként elénk állítja a zeneszerző-karmestert, aki az általa szeretett nagy komponisták dalainak és zongoradarabjainak szenvedélyes hangszerelője volt. Jelképesnek tekinthetjük, hogy ezt a művet az amerikai–magyar Thomas Kornél személyében a Kocsis nyomdokában járó új karmesternemzedék tehetséges képviselője vezényli.

Chopin e-moll zongoraversenyével a zongoraművész Kocsisra emlékezünk: a kompozíciót előadó Érdi Tamás csodálta Kocsis Zoltánt, és arra is lehetősége nyílott, hogy együttműködjék vele – mégpedig éppen Chopin-zongoraverseny előadójaként.

Az is szimbolikus jelentőségű, hogy befejezésül az együttes zeneigazgatója, Hamar Zsolt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén, négy kiváló énekes, Kolonits Klára, Bódi Marianna, Horváth István és Kovács István szólójával kortárs magyar zeneszerző, Kovács Zoltán Missa Pannonica című oratorikus művének kibővített, 2019-es változatát vezényli. Kovács Zoltán a középgeneráció tagja, 1969-ben született, alkotói tevékenysége mellett az Operaház zenekarának fagottosa.

A program:

  • Maurice Ravel – Kocsis Zoltán Couperin sírja
  • Frédéric Chopin I. (e-moll) zongoraverseny, op. 11
  • Kovács Zoltán Missa Pannonica

Közreműködik:

  • Érdi Tamás zongora
  • Kolonits Klára szoprán
  • Bódi Marianna alt
  • Horváth István tenor
  • Kovács István basszus
  • Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
  • Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  • Thomas Kornél karmester (nyitómű)
  • Hamar Zsolt karmester

 

 

Kapcsolat

  • Kocsis Zoltán emlékkoncert 2019, Müpa időpont:
    Kezdete:
    2019 Nov 06 19:30
    Vége:
    2019 Nov 06 22:00
    Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem:
    Budapest ,
    Komor Marcell u. 1 ,
    1095 ,

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu