Kraftwerk koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest

kraftwerk_3d_koncert_2018_budapest

Majdnem egy évtized után ismét Magyarországon az elektronikus zene úttörő formációja, a Kraftwerk! A közel 50 éve pályán lévő, legendás német zenekar 2018. február 21-én tér majd vissza Budapestre a Kraftwerk 3D turnéval, hogy a Sportarénában ismét életre keltse azt az egyedi dallam- és látványvilágot, amit csak ők tudnak!

Hirdetés

Az 1970-ben életre hívott Kraftwerk - az első két évében még Organisation néven futott Ralf Hütter és Florian Schneider duója - túlzás nélkül az origója valamennyi kortárs elektronikus alapú zenének, ugyanakkor a mai napig teljesen egyedi az az út, amin a csapat utazik: az alapvetően minimalista alapokra különleges effektusok, természeti és gépi hangok, és atmoszférikus hangszőnyegek rétegződnek. Olykor maga a felhőtlen boldogság, néha a meghitt nyugalom, nem egyszer pedig a távoli ridegség, sőt a zsigerekig ható komorság és sötétség, ami áthatja az elképesztő érzékkel összeállított szerzeményeket. Ennek a zenei sokrétűségnek pedig az igazi kiteljesedése a 3D koncertsorozat, ami mindehhez megadja a tökéletes látványhátteret.

A zenekar természetesen a legmodernebb vizuális és hangtechnikával felszerelve érkezik majd Budapestre, garantálva, hogy a korábbi fellépésekkel már amúgy is magasra tett léc felett gond nélkül átsuhanjanak 2018 februárjában, a hazai közönség pedig ismét részese lehet ennek az összetett élménynek, amely stílustól függetlenül valamennyi zenerajongóhoz szól!

  • Szervező: Budapest Promoter

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolat

  • Jegyárak: 9990 - 16990 Ft (a jegyár tartalmazza a 3D szemüveget)

 

Kraftwerk 3D koncert jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

I Monster koncert 2024, Budapest Esemény

I Monster koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 16
A sheffieldi duó 20 éve, hogy kiadta Neverodderoeven című, áttörést jelentő albumát, rajta a számtalan filmben és reklámban idézett Daydream in Blue-val és a Who is She?-vel. Ezt a különleges jubileumot pedig egy brit és európai turnéval ünnepli az I Monster, amely 18 év után először játszik újra

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban