Lovasi 50 koncert Sportaréna, Budapest

lovasi_50_fejlec

Az ország egyik legemblematikusabb frontembere, az idén 50 éves Lovasi András, az 1987-ben alakult Kispál és a Borz együttes énekese, basszusgitárosa és dalszerzője, valamint a 2005-ben alakult Kiscsillag zenekar gitárosa, énekese-zeneszerzője teljes életművét átölelő koncertet ad az Arénában.

Hirdetés

Lovasi első zenekara 1996-tól tartott úgynevezett csendes-ülős koncerteket áthangszerelt dalokkal, ez a hangvétel önálló életre kelt egy szólólemez erejéig (Bandi a hegyről 2001), majd a Kiscsillagban folytatódott a „Semmi Konferencia” zeneanyagába torkollva. 16 nagylemezt jegyző szerzői-előadói munkássága első 50 évének legfontosabb, legnépszerűbb dalai ennek szellemében, ugyanakkor valódi Aréna-hangulatban, látványos színpadi elemek kíséretében kerülnek színpadra ezen az estén.

A vendégek között ott lesz Kispál András és Dióssy Ákos is, hogy a Kispál-univerzum legfontosabb dalai is elhangozhassanak és persze a Kiscsillag legénysége mellett Lovasi 30 éves pályájának minden fontos alkotótársa is meghívót kapott aznapra.

"Mire megtanultam a leckét/ már új lecke van/ mire elmentem a holdra, már megjöttek onnan/ mire találtam egy álmot/ már kirakatban állt/ mire divatba jöttem volna/ nekem már derogált."

  • Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
  • Időpont: 2017. november 11., 20.00
  • Jegyárak: 6990 Ft, 8990 Ft, 9990 Ft, 10990 Ft, 13990 Ft

 

Lovasi 50 jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: BudapestAréna

Kapcsolat

  • Lovasi 50 koncert időpont:
    Kezdete:
    2017 Nov 11 20:00
    Vége:
    2017 Nov 11 23:00
    Sportaréna:
    Budapest ,
    Stefánia út 2 ,
    1143 ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>