Megérkeztek a 2016-os BalatonBorok Hír

A 2016-os BalatonBorok budapesti bemutatója a borokon és az ilyenkor szokásos kóstoltatáson jóval túlmutatott. Az évjárathoz illő falatokat a Costes Downtown készítette, Lábas Viktória, a Margaret Island frontembere pedig a borászok számára is fontos modern hagyományőrzés jegyében adta elő kifejezetten erre az alkalomra komponált zenei meglepetését.

Hirdetés

A Balaton borbrandjének új évjárata mellé kínáltak pár gondolatot a Budapest és Balaton brandek összehangolási lehetőségeiről a kettőt kiemelten kezelő új országmarketingben, amiről a rendezvényt megnyitó Főpolgármester helyettes asszony, Szalay-Bobrovniczky Alexandra beszélt. Kiemelte, hogy a főváros komplex márkaépítését csak erősíthetik olyan kiegészítő brandek mint a Sziget fesztivál vagy a BalatonBor. Fontos a hitelesség, hogy a borászok személyesen is képviselik a borukat és ezáltal még sikeresebb lehet az összefogásuk. A borhoz kínált kreációit bemutató Costes Downtown tulajdonosa, Gerendai Károly aláhúzta, hogy sokan fogalmaznak meg nagyívű elképzeléseket, de a BalatonBor esetében ez termékként is megvalósult.

A Margaret Island frontembere, a fonyódi Lábas Viktória meglepetésként egy zenei performansszal készült erre az alkalomra. Dalban mondta el, amit a balatoni borászok a hagyomány modern folytatásáról gondolnak: elkezdett énekelni egy boros-balatoni tematikájú népdalfüzért és fokozatosan eljutott közben egy mai dalig, saját slágerével fejezve be a performanszot.


Ezért lehet a BalatonBor jóval több egy (pontosabban idén 24) bornál. Egy régió szimbóluma, közösségi brandje és zászlóshajója, mely a balatoniak számára fontos értékeket közvetíti. Nemcsak az új évjárat 24 borából adtak tehát kóstolót az egyes BalatonBorok készítői, hanem a premier ízelítőt adott az itthon még szokatlanul új régiómarketingből, illetve az ezt megalapozó régiós identitásból és kultúrából is. Ennek jelentőségéről Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője beszélt, kiemelve, hogy a Balaton az a régió, amelyik mosolyt rajzol az ország arcára. Az új évjáratot Laposa Bence borász, a balatoni borászat és gasztronómia összefogásában úttörő szerepet betöltő egyesület elnöke mutatta be, kiemelve a minőségbiztosítás fontosságát, Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció elnöke pedig utalt arra, hogy miért fair trade közösségi termékről van szó és miért fontos a szőlőből élőknek a 130 forint feletti felvásárlási ár.

A borok mellé Lexa András és Pongrácz Péter, a Costes Downtown csapata kompinált falatokat. “Lekóstoltuk a borokat előre, és a bemutatón is úgy értékeltük, hogy a cékla és kecskesajt variációk, valamint a pácolt makréla jó választásnak bizonyultak a friss BalatonBorok mellé” – mondták. A pesti évjárat premier csupán beharangozója volt egy sor tóparti évjárat bemutatónak, mely a következő két áprilisi hétvégén lesz „Nyílik a BalatonBor” néven több mint harminc pincészet és a borokhoz ételeket készítő éttermek részvételével, az egész Balaton körül szinte mindenhol.

Tehát az új évjárat bemutatója nem ért véget Pesten, egész áprilisban nyitott borok és nyitott pincék hétvégékkel folytatódik, az egyre izgalmasabb tavaszi szezon jegyében. Így már nemcsak azért érdemes Balatonra menni, mert a tavaszi virágözönben a legszebb a tópart, hanem a borok és gasztronómiai programok miatt is.

 

Sajtóanyag: Balaton Kör

Kapcsolódó

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

Ónódi Eszter és Piszkor Norbert séf exkluzív menüt rakott össze a MADHOUSE Bistronak Hír

Ónódi Eszter - Madhouse Bisztró Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttartha

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest 2024! Hír

Demjén Ferenc - Soproni Sörnapok 2024 Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak

Női energiák mozgatják az idei Gourmet fesztivált Hír

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkósto