Megjelent a Madrapur első nagylemeze! Hír

Két kislemez után január elsején megjelent a MADRAPUR zenekar első nagylemeze. A Jóra nap süt, rosszra hold névre keresztelt korongot minden bizonnyal a 2018 - as év legelső magyar lemezeként üdvözölhetjük. A 36 perces albumon összesen 13 dal található, mely részben az eddigi kislemezek anyagából, illetve eddig még nem hallott , vadonatúj számokból áll össze.

Az anyag születéséről és az azzal kapcsolatos érzésekről Szabados Gábor, a zenekar egyik énekes - gitáros dalszerzője a következőképp mesélt.

„Az első nagylemez megjelenése mindenképp mérföldkőnek számít a MADRAPUR életében, ahogy bármely más zenekarnál is. 2016 elején elsődlegesen azért kezdtünk együtt zenélni, hogy az évek során felgyülemlett és bennünk maradt dalokat valahogy szélnek eresszük. Vehetjük ezt akár eddigi é etünk best of lemezének is, hiszen 17 éves korunktól kezdve mostanáig megírt dalok vegyesen szerepelnek rajta. Nyilván csak azokat vettük fel, amiket még valahogy ma is aktuálisnak érzünk, és szívesen játszunk élőben. Most, hogy kijött a „Jóra nap süt, ro sszra hold” , hatalmas megkönnyebbülés elengedni a rajta szereplő dalokat. Mondhatni, hogy most vagyunk nullán, hiszen ezzel a lemezzel már nagyon rég tartoztunk magunknak és másoknak is.” 

A felvételi és keverési munkálatok során az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert Lázár Domokos segítette a zenekart, ő így emlékszik vissza a közös alkotásra .

„Amikor valakik rám írnak azzal, hogy vállalnék-e producerkedést, az első kérdés, amit felteszek magamnak, hogy tetszik-e annyira a cucc, hogy megérje az egyébként eléggé szűkös időmből egy viszonylag jelentős részt beáldozni. A MADRAPUR-nál ez a kérdés akkor dőlt el, amikor lementem egy próbájukra: leszedték a fejemet. Rögtön az lett a cél, hogy ez a próbatermi nyers erő jöjjön át a felvételeken. Az eszközöket, mikrofonokat ennek a célnak megfelelően próbáltam kiválasztani. A dobokat Kirschner Péter barátomnál vettük fel egy garázsban, a többi sávot pedig én rögzítettem a saját cuccaimmal a srácok termében. Ez utóbbi nem csak egy praktikus megoldás volt: biztos voltam benne, hogy a saját közegükben felszabadultabbak lesznek, mintha stúdióba vittük volna a dalokat. Ez a zene nekem a lazaságról, a beleszarásról szól, kár lett volna külső keretek (stúdióidő, óradíj, steril környezet) közé szorítani a felvételeket. Gabi azt kérte, hogy szóljon minden nagyon hangosan (ezt lefordítottam magamnak arra, hogy „basszon oda”). Ettől az instrukciótól valószínűleg egy rendes hangmérnök hülyét kapott volna, én viszont egy Nirvanán nevelkedett rendetlen fiú vagyok, úgyhogy nagyjából az összes keverési és masterelési szabályt megszegve dolgoztam a felvételek elkészítése után. Valószínűleg emiatt is szerettem nagyon csinálni, nem voltam én sem keretek közé szorítva. Összességében nagyon megszerettem a zenekart és szerintem a zenéjükön keresztül teljesen átjön, hogy milyen emberek valójában.”

A lemez teljes egészében meghallgatható a borítóra kattintva: 

A lemez egyelőre csak virtuális formában érhető el, amit a jótékony kedvű hallgatók támogatásképp nettó 1500 forintért tölthetnek le a zenekar Bandcamp oldaláról. A srácok ugyanakkor tervezik, hogy a jövőben – a beérkezett támogatások felhasználásával - 100 darab kézzel számozott, limitált kiadású CD is napvilágot lát majd.

Ha kíváncsi vagy, hogy élőben hogyan szólal meg a MADRAPUR első nagylemeze akkor legközelebb február 16 - án az Akvárium Klub nagytermében találkozhattok a zenekarral, ahol az Esti Kornél előzeneka raként lépnek majd fel (részletek itt), vagy a márciusi lemezbemutatón, amiről ide kattintva tudhatjátok meg majd elsőként a részleteket. 

 

Sajtóanyag: Madrapur

Kapcsolódó tartalom