Metamorphosis - Sebastiao Salgado, Olga Tobreluc és Jozef Suchoza kiállítás a Műcsarnokban Műcsarnok, Budapest

metamorphosis_2017_fejlec

Kezdetben mindennapi tapasztalás volt a Föld kozmikus kötődése, ez adta az isteneket, az év ünnepeit. Később már csak a beavatottak tudtak erről az ősi bölcsességről. Mára a mindenségről való univerzális tudás elhalványult, csak a szinte elfeledett mítoszokban és szimbólumokban maradt ránk.

Hirdetés

Minden élő lélegzik. A föld is: tavasszal és nyáron belélegez. A kozmosz, a Nap erőit szívja be, minden évben újjászületik a természet. Külsőt vált, ősszel és télen kilélegez, szinte visszaadja lelkét a kozmosznak. A tetszhalott föld a kozmosz következő erő-ciklusában újjászületik, szüntelen átváltozásban van.

A makrokozmosz és a mi emberi mikrokozmoszunk analógiában állnak. A metamorfózist a művészetek segítségével szakralitásként élhetjük át. Salgado fekete-fehér művészete páratlanul erős újjászületés mágiát valósít meg, a Genezis tárlat sok országot bejárt vallomás. A világ érti a fotográfus kínálta, példaértékű személyes hozzájárulást is: az alkotó – sikerei csúcsán – családjával együtt Párizsból visszatért brazíliai szülőföldjére, ahol birtokaikon eredményesen telepítették vissza a kipusztított őserdőt. Olga Tobreluts az ókori isteni mitológiák által közvetített kozmikus átváltozások emberléptékű meséinek képi őrzője, aki a festészetben fordult vissza az ősi tudáshoz. Pétervári újakadémiai csapata forradalmi tettként emelte vissza a művészet látókörébe e mesterség témáit és kézműves tradícióit. Tobreluts művészete a kultúra régi-új értékeit nagyvonalúan tudja ötvözni a friss képalkotó technikák eszközeivel. Jozef Suchoža téralkotó művészete mindannyiunk elemi élményét, élet-halál tapasztalását változtatja át leheletfinom plasztikai tánccá. Tereiben az emelkedett ősi rítusok és szimbólumaik élednek kortárs kultusszá.

A Műcsarnok Metamorphosis című, lazán kapcsolódó hármas tárlata a bizonyítéka annak, hogy a művészet ma is kínál tisztánlátókat, akik még képesek kapcsolódni a tágabb szellemi dimenziókhoz. A vizuális művészetek univerzális nyelve ma ugyanúgy, mint évezredek óta, alkalmas a transzcendens átváltozások közvetítésére: képekben szólítja meg a keresőt.

Metamorphosis, 2017. szeptember 6. – november 12.

  • Olga Tobreluts: Új mitológia, kurátor: Arkady Ippolitov   
  • Sebastião Salgado: Genesis, kurátor: Lélia Wanick Salgado
  • Jozef Suchoža: Határvidék, kurátor: Bán András  

Normál jegyár: 2200 Ft 

 

További részletek és jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Műcsarnok

Kapcsolat

  • A kiállítás időtartama:
    Kezdete:
    2017 Sep 06 10:00
    Vége:
    2017 Nov 12 20:00
    Műcsarnok:
    Budapest ,
    Felvonulási tér ,
    1146 ,