My Baby koncert: az Intergalactic Lovers lesz az előzenekar! Hír

Durva belga-holland táncos estére számíthatunk november 14-én a Dürer Kertben: a sámánisztikus vodoo-blues-ot játszó MY BABY előzenekara a szintén visszatérőnek számító Intergalactic Lovers lesz, akik lebegős, álomszerű zenéjükkel táncoltatnak meg bennünket.

Hirdetés

A belga Intergalactic Lovers minden értelemben úton van. A csapat hosszú utat tett meg elhagyva a romos, egykori gyárépületet, amely első két lemezük megjelenésekor bázisukként szolgált, azóta bejárták Európa szinte minden szegletét, sőt, azon is túl. A folyamatos úton levés pedig nagyban hozzájárult az új lemezükhöz.

Új, Exhale c. lemezük szeptemberben jelent meg, ami ütős electro-rock lüktetésével az Interpol, a The Cure vagy éppen a Yeah Yeah Yeahs vérvonalát követik.  „Minden albumunkkal egy lépéssel tovább haladtunk, hiszen ahogy idősebb vagy fejlődsz és az is megváltoztat, ami a világban történik” – magyarázza Lara Chedraoui, a kvartett énekesnője. „Mi barátok vagyunk, család vagyunk, és minél messzebb utazol, arra inspirál, hogy különböző dolgokat is írj”.

Az Exhale-t két angol stúdióban rögzítették – a leedsi The Chairworksben és a Worcestershire-i Vale Studios-ban – a felvételeket Gil Norton irányította (aki dolgozott már többek között a Foo Fighters-zel és a Pixies-zel is) és Ted Kensen masterelte. A zenekar új lemezét már Belgium egyik legsikeresebb fiatal zenekaraként jelentették meg, hozzánk pedig két évvel ezelőtti szuper koncertjük után térnek most vissza a MY BABY előtt. És hogy tovább fokozzuk a jó híreket, november 14-én az Intergalactic Lovers kísérőzenekara, a Lee Anderson is velünk lesz, akik durván faragott, blues vezérelte folk dalaikkal olvasztják meg a szíveket.

 

Sajtóanyag: New Beat

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé