Négyzetcentiméterek milliókért - Értékes ritkaságok a budapesti Bélyegmúzeumban Cikk

A világ legdrágább bélyegei közel 1.5 milliárd forintot is érhetnek, így a fenti állítás korántsem költői túlzás. Ezek az aprócska, néhány század grammnyi papírok megannyi szenvedélyes gyűjtő álmai, de aki nem olyan tehetős, hogy árverésről árverésre járva keresse ezen ritkaságokat, annak sem kell lemondania az élményről, mert Budapesten van a világ egyik legnagyobb bélyegtörténettel, filatéliával foglalkozó gyűjteménye. A Dob utca és a Hársfa utca sarkán található Bélyegmúzeum az első hazai modern kori műemléképületben kapott helyet, így építészeti érdekesség is, amelynek belső terét - egyedi megrendelés alapján - a Zsolnay gyárban készült csempék díszítik.

Hirdetés

A kiállítási helyiség egyetlen impozáns terem, mely látszatra egy hatalmas könyvtár hangulatát idézi. A bélyegeket falba süllyesztett fémkeretes üveglapok között, hőtől, fénytől, párától védetten helyezték el. Az összes itt őrzött bélyeg száma eléri a 13 milliót!!!, ebből a kiállító teremben hozzávetőleg 550.000 db látható. (Még elgondolni is nehéz, micsoda vagyon lapul az erzsébetvárosi falak mögött.)

A Bélyegmúzeum világszenzáció, hiszen egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik. Itt a világ valamennyi országa által kibocsátott valamennyi bélyeg – kevés kivétellel – egy helyen megtalálható. Olyan bélyegtörténeti „világsztárok” is lapulnak a vitrinek mögött, mint például a világ első, 1840-ben Angliában kiadott bélyege a Black Penny, vagy az aranyfóliára nyomtatott és rubinokkal ékesített guineai Nixon-ékszerbélyeg. A számos nagy értékű, igen ritka bélyeg mellett se szeri, se száma az érdekességeknek, különlegességeknek, látható itt háromdimenziós, selyemszálas, csipke, sőt még csokoládé illatú bélyeg is. A titokszobában, merthogy ilyen is van, nagyító és UV-fény alatt tekinthetők meg a bélyegek papírjába beépített, szabad szemmel láthatatlan biztonsági, illetve díszítő elemek.

A Bélyegmúzeum kiváló időtöltés lehet egy esős napon az egész családnak. Részletek a www.belyegmuzeum.hu oldalon.

 

Sajtóanyag: Bélyegmúzeum

Kapcsolódó

Március 15. - Háromnapos ingyenes ünnepi programsorozat a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum - Március 15 A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat három napon át, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján. Minden korosztály válogathat az izgalmas programok között: A gyerekeket kézműves foglalkozások, alkotóprogramok, múzeumi játéktér saját fejlesztésű és a tö

A Magyar Nemzeti Múzeum felkészült a 2023-as turistaszezonra Cikk

Magyar Nemzeti Múzeum A Magyar Nemzeti Múzeum célja, hogy minél több külföldi turista vigye hírét a magyar nemzet kincseinek, amelyekre büszkék vagyunk, ennek érdekében közös munkába kezdett és együttműködési megállapodást kötött a Magyar Idegenvezetők Egyesületével. Az idegenvezetőknek kiemelkedő szerepe van a megújul

Komolyzenei koncerttel emlékezik a Nemzeti Múzeum gróf Széchényi Ferencre Cikk

Dubóczky Gergely. Fotó: Felvégi Andrea 1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc a magyar nemzetnek ajándékozta tudományos gyűjteményét, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának. Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el az alapító, gróf Széchényi Fer

Virtuális térbe költözik a jubileumi Múzeumok Majálisa Cikk

Múzeumok Majálisa 2020 2020. május 15-16-án ünnepelte volna a Magyar Nemzeti Múzeum a 25. Múzeumok Majálisát a Múzeumkertben. Az MNM és az egész múzeumi szféra nagy erőkkel készült erre a jeles alkalomra, hiszen ez az egyik legfontosabb közösségi esemény a múzeumok életében. Az idei 25. évfordulón azonban a világjárván