Nova Rock 2020: a System of a Down, a Billy Talent, a Korn és a Black Veil Brides is a szomszédban! Hír

Hirdetés

Mindig öröm ha elkezdődnek a következő évi fesztivál bejelentések, de igazán akkor kezd el elsőként bizseregni a nagyrendezvény-ösztönünk, mikor végre valaki egész közeli is megmoccan. Ezt tette ma a Nova Rock 2020, és előkapta az első névsorát!

Lássuk be, azért volt már pár név akiket halványan fel is véstünk a szomszéd rendezvény lajstromara, ilyen például a 2020-ban ismét koncertező és Európa-turnézó System Of a Down, akik már a szomszédban is biztos headlinerek, de szintén erősen sejthető volt, hogy a Disturbed, a Korn és a The Offpring sem hagyja majd ki a nyárindító nickelsdorfi színpadbontást. Hogy még kik érkeztek az első dózisban, azt alább teljes pompájában meg is lelitek.

A fesztivál egyébként 2020-ban is négy napon át, június 10. és június 13. között  várja a fémzene hívőit. Az élményt aktuálisan 169 eurós bérlettel biztosíthatjuk be magunknak, amelyek többek között hazai Eventim rendszerében is elérhető. 

Nova Rock 2020 első névsor:

  • System of a Down

  • Billy Talent

  • Korn

  • Disturbed

  • The Offspring

  • Social Distortion

  • Alligatoah

  • Dame

  • Heaven Shall Burn

  • Black Veil Brides

  • Hot Water Music

  • Finch Asozial

  • GReeeN

  • Motionless In White

  • August Burns Red

  • Gloryhammer

  • Battle Beast

 

Nova Rock 2020 további infók és jegyek >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é

Május 17-ig várja a civil szervezetek jelentkezését a Sziget 2024 Hír

Civil Sziget 2024 jelentkezés Idén is lehetőséget nyújt a Sziget a civil szervezetek bemutatkozására, az egyesületek, alapítványok jelentkezését május 17-ig lehet beküldeni a fesztivál szervezőihez. A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább ér

SZIN 2024: 30 újabb hazai név az idei listán Hír

SZIN 2024 line-up Harminc újabb hazai nevet jelentett be a Coca-Cola SZIN az Armin Van Buuren, Kamrad, Zara Larsson nemzetközi sor mellé, így már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31., Szegedi Partfürdő! A hazai fesztiválszezon legnagyobb nyárzáró buli

30 kiállítás egyidőben - íme a SopronFest ART programja! Hír

SopronFest 2024 - ART program Már-már rekordkísérlettel is felér az a törekvés, amely a SopronFest sokszínűségét, azon belül a programok mennyiségét és minőségét jellemzi. Koncertek, gasztronómia, túrák és podcast beszélgetések százai mellett egy időben harminc kiállítás és művészeti projekt lesz látható városszerte, közöttük