Önbejelentő: Alle Farben a Strand Fesztiválon! Hír

Egy újabb önbejelentő érkezett meg a hazai fesztiválfellépők sorába, ezúttal a szerdán új nevekkel érkező Strand Fesztivál berkeibe: a hivatalos honlapján a német dj és producer Alle Farben jelezte, hogy ő már biztos indulója a holnap befutó friss névadagnak.

A magát augusztus 24-re datáló, május 19-én az Akvárium Klubban, és júliusban a Campus Fesztiválon is fellépő előadó pályafutása 2010-ben indult a berlini klubvilágban, ahol igen hamar komoly sikereket zsebelhetett be és pár évre rá már szülőhazája legnagyobb rendezvényein villanthatta meg tehetségét. Stílusa, a művésznevéhez igazodva csak igen színesen határozhatjuk meg az elektronikus szcénán belül, zenéjében rendszeresen frigyre lépnek többek között a techno, a house és a trance elemek is.

 

Strand Fesztivál 2017 további infók és jegyelővétel >>>

 

Szöveg: Fesztiválok Varosa
A felfedezést köszönjük N. Betti facebook olvasónknak! 

Kapcsolódó tartalom