Rock On! Fest 2018 - exkluzív koncertek és részletes program Cikk

Hirdetés

Szeptember 8-9-én, vagyis most szombaton és vasárnap kerül megrendezésre az ötödik ROCK ON FEST. A BARBA NEGRA TRACK nyárzáró turnusának elengedhetetlen kétnapos szabadtéri minifesztiválját a közönség immáron 5. alkalommal élvezheti. Ezúttal két külföldi zenekar mellett 21 magyar banda fog fellépni, és szerencsére úgy néz ki, az időjárás is a fesztiválozók mellett lesz. A fesztivál boltjában megvásárolható lesz többféle, a fesztiválon fellépő zenekarhoz kapcsolódó kiadvány, ruha, kiegészítő. A rendezvény gyakorlatilag ingyenes, az 500 forintos belépőjegy  teljes összege a pultban lefogyasztható.

A fellépők hosszú sorát a brit THRESHOLD kezdte, akik az éppen egy évvel ezelőtt megjelent “Legends of the Shires” című korongjukat szólaltatják meg nálunk. A fellépő magyar zenekarok közül többen exkluzív koncertet adnak.

KALAPÁCS új, “Örökfekete” című nagylemezét mutatja be, ráadásul a csapat koncertdátumait elnézve nem érdemes kihagyni ezt a bulit. Angol nyelven is felvett dupla best of lemezt mutat be a MOBILMÁNIA, amit a helyszínen dedikálnak is, valamint ekkor jelenik meg és itt mutatja be új, “Remélem zavarok” című lemezét az ALCOHOL, akik idén ünneplik a zenekar 15., és a nagy sikerrel bemutatott, rengeteg neves énekes közreműködésével készült “Rockhimnusz” 5. születésnapját.

Új lemezzel jelentkezett idén a TALES OF EVENING is, ők speciális fesztiválmegnyitó programmal várnak, és a “Fény nyomában” lemez bemutatójával. Akinek ez meghozza hozzájuk a kedvét, vagy már tudja hogy mindenképp ott a helye, az november 2-án újra megnézheti a zenekart a Dürer kertben, ahol lemezbemutató koncertet tartanak a Symphonic Metal Nights keretében, 4 külföldi zenekar társaságában.

A thrash metal adagról az új, 2. lemezét népszerűsítő ARCHAIC fog gondoskodni a hasonló vonalon mozgó, teljesen megújult felállásban fellépő AKELA mellett, az AGREGATOR pedig a fogós melodic death metal-jával erősíti a fesztivál felhozatalát. 35 éve menetelnek megállás nélkül a győri punkok: remek bulit ígér az AURORA, de nem hagyjuk magukra a nemzeti rock rajongóit sem, akik a ROMANTIKUS ERŐSZAK koncerten bulizhatnak, ami után a finn-magyar meccset kivetítőn lehet a helyszínen megnézni.

A fesztivál fellépői közül többen is részt vettek az "Egyek Vagyunk" címet viselő, néhány napja a HammerWorld magazin szeptemberi mellékleteként megjelent Ossian tribute lemezen (Mobilmánia, Alcohol, Archaic, Tales of Evening, Romantikus Erőszak), igy ezen dalok felbukkanása is várható a tripla jubuleumi Ossian buli előtt 1 héttel megrendezésre kerülő fesztiválon.

20 éve született meg a COOL HEAD CLAN, a zenekar énekese, Molics Zsolt pedig 50 éves idén, a dupla születésnapot pedig itt fogják megünnepelni, ehhez méltó vendégekkel és korábbi tagokkal: Bankó Attila és Petrás János (Kárpátia, ős-CHK) mellett színpadra áll Wéber Attila (ex-Ossian), Ángyán Tamás (ex-Sámán), Hirleman Berci és Mezőfi József is. A listát a SEX ACTION folytatja, akik az első albumuk speciális, bónusz dalos bakelit újrakiadását népszerűsítik épp, illetve fellép a soproni hard rocker PAIR O’ DICE, az ORFEUS, valamint a VESZTEGZÁR zenekar is.

Végül, de nem utolsó sorban fellép a tavalyi első lemezük után idén új EP-t bemutató elektronikus/modern metal csapat, a DIVIDED, a gothic rock/metal-ban utazó ECHONALD, az idén megjelent “Egyszer élsz!” lemezét bemutató, Nachladal István (ex-Wisdom) énekessel színpadra álló INVADER, előadja rengeteg stílust összegyúró dalait az ex-Tűzmadár énekes, Schrott Péter vezette CONTINOOM, illetve a hard rocker AMBERJACK, a VR, a ZORD és az INSANE zenekarok is. Utóbbi az “Our Island - Our Empire” lemez 10 éves jubileumának alkalmából ad speciális koncertet, Knapp Oszkárral kiegészülve.

A vasárnapi nap nyitópozíciója megüresedett, ezért holnap (09.07. PÉNTEK) 17:30-ig várjuk a vállalkozó szellemű zenekarok jelentkezését a koncert@hammerworld.hu e-mail címre rövid bemutatkozással, Facebook és egy zenekari YouTube / Spotify linkkel. A levél tárgya: Rock On Fest 2018 Last Minute - XY zenekar

 

Rock On! Fest 2018 további részletek >>>

 

- Rock On! Fest -

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to