Romkocsmából a hangversenyterembe – újabb tereket hódít meg a Random Trip Cikk

Egy fővárosi romkocsmából indultak, mára viszont a legnagyobb hazai fesztiválok színpadain játszanak tömegek előtt. A Delov Jávor és DJ Q-Cee vezérelte improvizációs koncertsorozat saját kereteit átlépve újabb helyszínt hódít meg: december 9-én a Müpa hangversenytermébe hozzák el a Random Trip-érzést.

Hirdetés

2008 végén olyan műfaj született a hazai könnyűzenében, amire addig nem volt példa: hétről-hétre, műfajtól függetlenül a húszas-harmincas zenészgeneráció legjobbjai álltak színpadra, hogy kipróbálják, milyen az igazi, teljes egészében improvizatív örömzene. A Random Trip ugyanis erről szól: a dalok 100%-ban élőben, a közönség füle hallatára születnek meg. Az estéről estére változó felállású zenésztársaság egymásra improvizálva alkotja meg a dalokat, így minden koncert egyedi és megismételhetetlen.

2017 meghatározó év volt a Random Trip lassan évtizedes történetében, hiszen idén májusban Zenehíd címmel jelent meg az első lemezük. Bár az album megszületésének ténye első látásra összeférhetetlennek tűnik a Random keretek nélküli zenélést propagáló filozófiájával, mégis sikerült bevinni ezt a fajta szabadságot a kötöttebb keretek közé is. A hetvennégy perces korongon ötven közreműködő hallható.

December 9-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nem állnak ennyien színpadra, de így is illusztris névsor színesíti majd az estét: Dés László, Závada Péter és Zoohacker mellett külföldi zenésztársak is érkeznek: D’Tale, a brit SIGMA Live énekese és a Parov Stelar Band egykori énekesnője, Lylit vagyis Eva Klampfer. A kihívás ezúttal is adott lesz, hiszen a hangversenyterem sem éppen a legmegszokottabb közeg a Random Trip közönségének, de a srácok állnak a kihívás elébe: „Természetesen kicsit rémisztő, hiszen sosem improvizáltunk még ekkora hangversenyteremben. Mindig elfog a félsz, ha székeket látok egy helyszínen, de éppen ezért lesz különlegesen izgalmas, mert ezúttal biztos, hogy másképp utaztatjuk a közönséget, és utazunk mi magunk is velük” – mondta Jávor a hétvégi koncertről.

Random Trip Müpa Special

  • 2017. december 9. szombat 20:00 – 22:15
  • Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Közreműködők:         
    • D’Tale (SIGMA Live, UK) – ének
    • Lylit (ex-Parov Stelar Band, A) – ének
    • Dés László – szaxofon
    • Závada Péter (Akkezdet Phiai) – rap, slam
    • Zoohacker – doromb, tilinko, futujara, billentyűk, elektronika
    • Szebényi Dániel (Freddie) – billentyűk
    • Bata István (Sena) – basszusgitár
    • DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz) – lemezjátszó, beatbox
    • Delov Jávor – dob

További információk ás jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Müpa

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot