Saját fesztivált rendez a Sigur Rós Hír

Az izlandi Sigur Rós zenei igényessége és kreativitása már eddig sem volt kérdés, hiszen az északi poszt-rock csapat már igazi kultuszjelenséggé nőtte ki magát, amelyre 2017 végén még egy kicsit ráfejel a zenekar, ugyanis saját, exkluzív fesztivált rendeznek Reykjavíkban.

Hirdetés

A Norður og niður, azaz a "North and Down” névre keresztelt esemény december 27. és december 30. között foglalja be a főváros legnagyobb koncerthelyszínét, a Harpa Concert Hall-t, ahol a fesztivál jegyző zenekar világához passzos, igen ízesen összeválogatott zenék kapnak majd helyet négy napon át. Néhányan a már bejelentett fellépőkből: Jarvis Cocker, Kevin Shields, Stars of The Lid, Dan Deacon, Julianna Barwick, Sin Fang, Sóley,  Örvar Smárason, JFDR, Hugar.

A fesztiválra a jegyelővétel szeptember 28-án indul, és a rendezvény hivatalos oldalán lehet majd beszerezni a 4 napra érvényes bérleteket.

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é