salfoldi_dalfold_logo

Salföldi Dalföld 2017 2017.07.28 - 2018.07.30, Salföld

salfoldi_dalfold_2017_fejlec

Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Bíró-Gombos Alapítvány, a Fonó Budai Zeneház és a Philidor Intézet partnerségében a Salföldi Dalföld elnevezésű összművészeti hétvégét 2017. július 28. és 30. között, amelynek célja, hogy a művészetekre, a tájra és önmagára reflektáló közönséget szolgáljon és neveljen ki az évek során.

Hirdetés

A Dalföld három műfaja – komolyzene, jazz, népzene – a Misztrál részvételével kiegészül versfeldolgozásokkal. Ismét lesz koncert a pálos kolostorromban (Barabás Lőrinc és a Random Szerda), szabadegyetemi előadások („Az iszlám kultúra és filozófia sarokkövei” – Maróth Miklós; „Változó Kalotaszeg” – Balogh Balázs és Fülemile Ágnes), irodalom (Csender Levente szerzői délutánja), színházi előadás (Stubnya Béla társulata) és vezetett túra Somogyi Györggyel.

A program gerincét idén is a koncertek adják: Oláh Krisztián új lemezét mutatja be, Eichinger Tibor a ZEEG Zenekarral, Vidákovich Izsák a Lightbulbbal, Farkas Annamária a Dunazug Együttessel lép fel. Folklorizálódott 19. századi verseket mutat be népzenei koncertjén a Sárarany Zenekar, a Balaton Együttes pedig mások mellett Víg Mihály dalait. Komolyzenéről idén Kéringer László és a Trio Passacaglia gondoskodik. Az estéket táncház, folkkocsma és jazz jam zárja.

Új helyszínként bemutatkozik Tőke Gyula Pajtája és a Pléh Presszó. A gyermekeket táncház és folyamatos kézműves foglalkozás várja. Ráadásként, augusztus 2-án szerdán a Dresch Quartet muzsikál a Pajta Galériában.

További részletek:

Salföldi Dalföld weboldal

Salföldi Dalföld facebook oldal

 

Sajtóanyag: Salföldi Dalföld

Kapcsolat

  • Salföldi Dalföld 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jul 28 10:00
    Vége:
    2017 Jul 30 22:00
    Salföld:
    Salföld ,
    8256 ,

július 28. péntek

  • 17:00 / A Salföldi Dalföld megnyitója – Fábián Gusztáv, Salföld polgármestere és a rendezvény háziasszonya: Kondor Katalin. Faluház
  • 17:15 / Szimbiózis 3. – Török László, Kovács Melinda, Krebsz Áron fotókiállítása – Megnyitja: Kondor Katalin. Faluház
  • 18:00 / Stubnya Béla Társulat előadása: “Szárnyaszegett életrajzok”, kávéház-színház. Pléh Presszó
  • 19:30 / „Tündérmenet”– a Misztrál koncertje. Pajta Galéria
  • 21:00 / „Egy a madár a hangjával” – a Sárarany Zenekar népzenei koncertje klasszikus magyar költők folklorizálódott verseiből. Pajta Galéria
  • 23:00 / Táncház és folkkocsma a Sárarany Zenekarral, házigazda: Széles Kristóf. Pléh Presszó

 

július 29. szombat

  • 16:00: Varga László kiállításának megnyitója. Tőke Gyula Pajtája
  • 16:30 / „Az Iszlám filozófia és kultúra sarokkövei” – Kondor Katalin Maróth Miklóssal beszélget. Tőke Gyula Pajtája
  • 16:30: Gyermektáncház Pelyvás Dorottyával. Pléh Presszó
  • 18:00 / Eichinger Tibor és a ZEEG Zenekar koncertje. Pajta Galéria
  • 19:30 / „Light in the darkness” Oláh Krisztián szólókoncertje. Pajta Galéria
  • 21:00: „Kárpát-medence a Káli-medencében” – Farkas Annamária és a Dunazug Együttes koncertje. Pajta Galéria
  • 22:30: Táncház és Folkkocsma a Dunazug együttessel. Házigazda: Széles Kristóf. Pléh Presszó
  • 22:30: Jazz Jam – Lightbulb (feat. Vidákovich Izsák). Tőke Gyula Pajtája

 

július 30. vasárnap

  • 08:30: Katolikus Szentmise. Szent Máté templom (Szeretettel várjuk a más hiten lévő testvéreket is!)
  • 10:00: „Fölfedezett örökség” – vezetett túra Somogyi Györggyel a Salföld környéki erdőkben. Találkozás a Pléh Presszó előtt
  • 11:00 / Random Szerda - Barabás Lőrinc, Csapó Krisztián, Szebényi Dániel, Borlai Gergő koncertje.  Pálos kolostorrom
  • 15:00: Gyermektáncház Pelyvás Dorottyával. Pléh Presszó
  • 15:00: „Egyszer majd el kell mondani” – szerzői délután Csender Leventével. Tőke Gyula pajtája
  • 16:00: „Változó Kalotaszeg – a muszulytól az autópályáig” – Fülemile Ágnes és Balogh Balázs néprajzkutatók előadása. Tőke Gyula pajtája
  • 17:00: Domonkos Máté és a Trio Passacaglia koncertje. Szent Máté templom
  • (a koncert előtt Péter atya köszönti a Salföldi Dalföld vendégeit)
  • 18:30: Lightbulb (feat. Vidákovich Izsák). Tőke Gyula Pajtája
  • 20:30: Balaton Együttes koncertje. Pajta Galéria
  • 22:00: Táncház és folkkocsma a Magyarhang zenekarral, házigazda: Széles Kristóf. Pléh Presszó
  • 22:00: Jazz Jam – Light Bulb (feat. Vidákovich Izsák) és barátaival. Tőke Gyula Pajtája

 

augusztus 2. szerda - Dalföld Ráadás

  • 20:00: Dersch Quartet koncert. Pajta Galéria
  • Napijegy 1800 Ft
  • Háromnapos jegy 3300 Ft
  • Háromnapos diákjegy 500 Ft
  • Salföldieknek és 14 éves kor alatt ingyenes

Jegyek a helyszínen vásárolhatók és a jegy.hu-n rendelhetők.

Kapcsolódó

[ELMARAD] FALU Fesztivál 2021 Esemény

Nagyon sokan kérdeztétek, hogy ebben az évben megnyitjuk-e a fesztivál kapuit! Az utolsó pillanatig mérlegeltük, hogy a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb döntést hozzuk meg.A rendelkezésünkre álló információkat, szabályokat figyelembe véve, sajnálattal kell most bejelentenünk, hogy a F.A.L.

Budapest Comic Con 2024: Alexander Ludwig, Erick Avari, Deep Roy, Eric Roberts, Graham McTavish, Manuel García, Taryn Cosplay, Robert Marco Bose, John Higgins, ... Esemény

Budapest Comic Con 2024 dátum

2024 May 18
Képregény őrültek, sorozat és film fanatikusok, Cosplay és anime mániások, ifjú jedi padawanok, valódi szuperhősök ne csináljatok más programot, 2024. május 18-án és május 19-én jön a harmadik Budapest Comic Con! A szervezők törekednek arra, hogy minél színvonalasabb és sokszínűbb rendezvényt biz