Skunk Anansie koncert 2019, Budapest - vendég: HolyChicks Esemény

Hirdetés

A brit alternatív rock egyik legkarakteresebb és leghitelesebb képviselője, a Skunk Anansie a magyar fővárosban is megünnepli a zenekar alapításának 25. évfordulóját, és az ennek apropóján kiadott koncertalbum címét viselő, 25LIVE@25 névre keresztelt turné július 31-én a Barba Negra Track színpadára is bekanyarodik!

A Deborah Anne Dyer, alias Skin vezette formáció 1994-es alapítása óta hat stúdióalbummal ajándékozta meg a rajongóit, nem egyszer merészen belenyúlva a kényesebb társadalmi kérdésekbe, amit a csapat rendre igen hatásos rock és metal alapú számokba csomagolt. Egy korai, ’95-ös doboscserét leszámítva eredeti felállásban működik a zenekar, amely olyan számokat tett már le az asztalra, mint a Charlie Big Potato, a Selling Jesus, a Lately, a Weak vagy a Hedonism. Talán nem is meglepő, hogy például Dél-Afrikában már az első évek után teltház előtt játszottak, és még Nelson Mandelát is felköszöntötték 80. születésnapján, Nina Simone, Stevie Wonder és Michael Jackson oldalán. Otthon a Glastonbury-n szinte rögtön az alakulásuk után felléptek, négy évvel később pedig már headlinerként tértek vissza. Hazánkban a Szigeten láthattuk őket többször.

Egy ilyen határozott egyéniségeket felvonultató, és a 2000-es évek elején tartott pár éves pihenőtől eltekintve stabil, összeszokott tagsággal működő csapat persze élőben, a színpadon hozza a legjobb formáját, úgyhogy nem is csoda, hogy a 25 éves jubileumi kiadványuk is élő felvételekből készült. A különböző koncerteken rögzített anyagokat Jeremy Wheatley fűzte össze egy egységes, különleges virtuális koncertté, amely a Skunk Anansie energiáját, zenei pályafutását, és kulturális, szemléletformáló erejét is megmutatja. A lemezhez kapcsolódó turné nyáron kezdődik: Skin, Ace, Cass és Mark Budapestre július 31-én érkezik, a Barba Negra Track szabadtéri színpadán láthatjuk majd őket.

  • Jegyára: 6500 / 7900 / 8900 Ft

  • Fellépők: Skunk Anansie, HolyChicks

  • Szervező: Concerto Music

 

Skunk Anansie koncert jegyelővétel >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>