ÚJ DÁTUM - Sons Of Apollo koncert 2021, Budapest Esemény

Sons Of Apollo koncert 2021

Hirdetés

A Sons Of Apollo MMXX albumhoz kapcsolódó világkörüli turnéja végül 2021 tavaszára került át, így Budapesten 2021. május 26-án játszik majd a progresszív supergroup, a Barba Negra Music Club színpadán. Az eredetileg idén márciusra tervezett koncert belépőjegyei változatlanul érvényesek az új időpontra is.

Az egykori Dream Theater, Mr. Big, Guns ’N Roses és Journey tagok által alkotott Sons Of Apollo 2017-ben robbant be a zenei köztudatba, méghozzá a Psychotic Symphony című első lemezével. A Mike Portnoy, Derek Sherinian, Billy Sheehan, Jeff Scott Soto és Ron ‘Bumblefoot’ Thal közös zenekara igazi supergroup, mely MMXX című második lemezével még egy szinttel feljebb repítette a csapatot a zenei szcénában.

„Stilisztikailag ugyanazt az utat követtük, mint a debütáló albumnál, de úgy érezzük, ez erősebb lett, egyszerűen azért, mert jobban ismerjük egymást. A Psychotic Symphony volt az első alkalom, hogy így öten együtt dolgoztunk, szóval óhatatlanul voltak kísérletezések. Most már támaszkodhatunk a közös tapasztalatra nem csak az album felvételénél, de a turnézás során is. Egyértelműen jobb a kémia köztünk” – meséli Mike Portnoy.

Mivel a csapat mind az öt tagja rendkívül elfoglalt, az MMXX felvétele 8 teljes hónapig zajlott, ami rengeteg idő ahhoz képest, hogy a dalokat mindössze három hét alatt írták meg. Mindannyiuknak van saját otthoni stúdiója, így mindenki külön vette fel a saját részét, a keverési munkálatokat pedig Jay Ruston végezte. A sok munka meghozta a gyümölcsét: az új album brutálisan jól szól és bizonyára élőben is hozni fogja a várt hatást.

  • Jegyár: 8900 / 9500 Ft

  • Fellépők: Sons Of Apollo

  • Szervező: Livesound

 

Sons Of Apollo koncert (2021 Budapest) jegyek >>>

 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu