Sum 41 koncert 2019, Budapest - vendég: The Grenma Esemény

Hirdetés

 

Szinte napra pontosan két évvel az előző budapesti érkezésük után 2019. június 12-én visszatér a tett színhelyére a Sum 41! A zenekar most is a Budapest Park színpadára fut majd be, és borítékolhatóan egy igen lendületes punk rock estével teszi majd le a névjegyét a nyári koncertélményeink sorába.

Annak, aki a 2000-es évek elején sokat nézett zenei tévécsatornákat, biztosan nem kell bemutatni minden idők egyik legsikeresebb pop punk zenekarát, a Sum 41-t. A srácok egészen korán belekóstoltak, milyen érzés sztárnak lenni – 2001-es debütlemezük, az All Killer No Filler című rögtön platina minősítést ért el Amerikában, Kanadában, sőt, az Egyesült Királyságban is, a Billboard listáján pedig egészen a 13. helyig jutott. Ezen a lemezen egyébként olyan „örökzöld” slágerek szerepeltek (In Too Deep, Motivation), amik a mai napig jó eséllyel kerülnek elő egy Youtube-diszkós házibulin.

Érdekes, hogy az első lemezt akkoriban a kritikusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel, utólag azonban a zenekar egyik legfontosabb anyagának tartják. Az egy évvel későbbi Does This Look Infected? viszont már a szakmát is meggyőzte – a srácok itt már kezdtek eltávolodni a pop irányából ez sokkal súlyosabb, sötétebb hangzás felé, amit sokan horror punkként aposztrofáltak. Slágerek azért itt is akadtak bőven, elég, ha olyan címeket említünk, mint a Hell Song vagy a Still Waiting. Innen pedig nem volt megállás, 2011-ig bezárólag további három, sikert sikerre halmozó lemezzel jelentkeztek, jelölték őket hét Juno-díjra illetve 2012-ben még Grammy-jelölést is kaptak. Mindeközben fáradhatatlanul járták a világot, turnéztak szinte mindenhol, és úgy tűnt, a bulivonaton nincsen fék – egészen 2013-ig, amikor is a frontember, Whibley életük leghosszabb turnéja utána besokallt. Fizikailag és lelkileg is kimerítette a sok évnyi rock and roll, rehabilitációja pedig több mint egy évig tartott. A kiutat aztán mégis csak a zenélés jelentette neki, és így emlékszik vissza erre a nehéz időszakra:

„Hónapokig szinte járni sem tudtam, és mindent újra kellett tanulnom – például gitározni is. Nagyon nehéz időszaka volt ez az életemnek, de mindeközben ha nem lett volna egy lemez, amin dolgozhatok, sokkal lassabban vagy talán egyáltalán nem gyógyultam volna meg.’

Ennek eredményeképp jelent meg első független kiadós lemezük, a 2016-os 13 Voices, aminek egyébként maga Whibley volt a producere is. A Tim Burton és Quentin Taratino inspirálta anyag további érdekessége, hogy majdnem tíz év kihagyás után újra Dave Baksh gitározott rajta.

A koncerten pedig nyugodtan számolhatunk arra, hogy a kanadai srácok ezúttal semvalami lagymatag produkcióval mázolják ki a rajongók agyát, ehhez pedig a haza frontról a The Grenma tökélets fészket rak majd! Az éjszaka folytatásához pedig egy modern rockban gazdag, NeverNight Party-t kapunk majd, egész hajnalig!

  • Jegyárak: 7999 / 8999 Ft

  • Fellépők: Sum41,the Grenma

  • Szervező: Budapest Park, New Beat

 

Sum 41 koncert jegyek >>>

 

-fv-

Kapcsolat

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>