Szekszárdi borok az Állatkertben Hír

A Budapesti Állatkert népszerű nyári koncertsorozatának lesznek partnerei idén a szekszárdi borászok. Az egyes koncertek előtt a vendégek szekszárdi borokat kóstolhatnak majd, ezzel is színesítve a programot.

Hirdetés


 Az Állatkert nevének hallatán elsőre talán nem a zene jut eszünkbe, pedig komoly hagyományai vannak itt, már az LGT is megénekelte a Rádió című dalában, hogy az 1920-as években induló Magyar Rádió innen sugározta az első koncertjét.
 
A második világháború után alig maradt állat, és komolyabb beszerzésekre sem volt forrás, így más jellegű rendezvényeket szerveztek akkoriban, főleg zenés programokat. Később is rendszeresek maradtak a koncertek, ezek helyszíne – 1950-es megszűnéséig – a szabadtéri színpad volt. Ezután évtizedekre eltűnt a zene a parkból, újbóli visszatérésére a Budapesti Fesztiválzenekar 1990-es, legendás állatkerti koncertjéig kellett várni. Újra megindult a zenei élet, 2002-től pedig minden nyáron a Zenés állatkerti esték című koncertsorozat tér vissza, idén tizenötödik alkalommal.


A szekszárdi borászok örömmel mondtak igent a csatlakozásra hívó felkérésre. Hamar össze is állt, hogy melyik borászat melyik előadás előtt fogja kínálni a borait. Júliusban Kern András koncertje előtt a Sebestyén Pince és a Németh János Pincészet, a Budapest Klezmer Band előtt az Eszterbauer Borászat és Bősz Adrián, Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra előtt a Heimann Családi Birtok, a Sárik Péter Trió koncertje előtt pedig a Vida Családi Borbirtok borait lehet majd megkóstolni.
 
Augusztusban Geszti Péter koncertje előtt a Sárosdi Pince, Malek Andrea, Szolnoki Péter és a Papa Jazz előtt a Schieber Pincészet, a Budapest Bár fellépése előtt a Szent Gaál Pincészet, az évadzáró „Sztártesók” koncert előtt pedig, ahol Tóth Gabi, Tóth Vera, Vastag Tomi, Vastag Csaba, Király Linda és Király Viktor is fellép, Dúzsi Tamás Pincéje kínál majd borokat a vendégeknek.
 
A borászok a várható melegre való tekintettel inkább a könnyedebb boraikkal készülnek majd, így valószínűleg kóstolhatnak majd rozét, akár válogatás kategóriában, sillert, valamint Szekszárd Palackba töltött kadarkát és kékfrankost is. Ezek a gyümölcsös, könnyedebb stílusra hangolt vörösborok is jólesnek kissé behűtve a meleg estéken.
 
Az első találkozók után vetődött fel az ötlet, hogy a Szekszárdi borvidék más módon is támogatná az Állatkertet. Sokáig nem kellett gondolkozni a módján, hiszen egy állat örökbefogadásával a kertben élő állatok életkörülményeit és egészségük megőrzését lehet segíteni. A választás végül az Albert nevű kis pandára esett, aki igazi közönségkedvenc, ráadásul a szőlő a kedvenc csemegéje. A „nevelőszüleinek” hála, augusztusban szekszárdi szőlőt is lakmározhat majd.

A koncertekről és a jegyvásárlásról bővebb információt az Állatkert honlapján találnak az érdeklődők: http://www.zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/koncertek

 

Szöveg: Wineglass

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

Melyik a sör legnépszerűbb fűszere? Május 25-én (ez is) kiderül! Hír

Nyitott Főzdék Napja 2024 Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban. Ahogy azt a sörkedvelők az elmúlt négy évben már megszokhatták, tavasszal újra megnyitnak

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje