Sziget 2017 - 452 ezer látogató érkezett a jubileumra, itt a jövő évi dátum! Cikk

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra, egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel, köszöntötték minden idők 8 milliomodik látogatóját, és két nap is ki kellett tenni a “megtelt” táblát. A 25. Szigeten 452 ezer látogató szórakozott békében, boldogságban, szeretetben. 

Hirdetés


“Vízválasztó volt a 25. fesztivál a Sziget életében” – meséli Kádár Tamás, a Sziget cégvezetője, aki Gerendai Károly alapítótól vette át a stafétabotot, s ha úgy tetszik, az ő vezetésével fut neki a Sziget a következő 25 évnek. “Lezárult egy korszak, amelyben felépítettünk egy egyedi, trendi, multikulturális fesztivált, ami speciális feelingjével, kulturális sokszínűségével, egyedi programjaival, a szolgáltatásainak minőségével és nem utolsó sorban látványos megjelenésével tűnt ki a nemzetközi paletta többi fesztiváljai körül. Mára a Sziget olyan példaértékű fesztivál lett, aminek a receptjét sokan átvették, emiatt nekünk is változnunk kell, hogy ne egyek legyünk a sok hasonló közt” – tette hozzá a cégvezető, aki ígéri, jövőre már komoly jelei lesznek a megújulásnak. 

Egyelőre azonban búcsúzzunk el a 25. jubileumi bulitól, ami bár kevesebb látogatót vonzott a tavalyi, kimagasló rekordtól, így is teltházas napokat, és több mint 450 ezer szigetelőt vonzott. Kádár szerint a látogatók visszaesése abból is adódik, hogy ma már többen “klónozzák” a Szigetet, ami elszippant vendégeket, “bár kétségtelen, hogy a line-up terén sem volt idén nagy szerencsénk” – tette hozzá Kádár, aki szerint ez a nagyságrendű vendégsereg, ami most összegyűlt, egy nagyon kellemes, “élhető” fesztivált eredményezett. 

Százhárom országból érkeztek látogatók, ami több mint tavaly volt. Legtöbben Hollandiából zarándokoltak Budapestre, sorban utánuk az angolokból, franciákból, németekből és olaszokból volt a legtöbb, de a világ távolabbi pontjairól is érkeztek látogatók. Egy hongkongi házaspár 11 hónapos csecsemőjüket is elhozták, hogy megérezze az igazi Sziget feelinget. 

Egyre több hollywoodi sztárt lehetett felfedezni a közönség soraiban. Úgy tűnik, míg az Egyesült Államokban a Coachellára járnak a filmcsillagok, addig Európában a Szigetet választották. A mínusz egyedik napon, a P!nk koncerten már ott sorakozott a nézőseregben Ashton Kutcher, Mila Kunis, Justin Theroux és Luke Evans is, aztán annyira rákaptak a Szigetre, hogy több napon is kilátogattak. Ashton Kutcherék eljöttek például Wiz Khalifa és a Chainsmokers koncertjére is, mi több, egy kis előbulit is tartottak a fesztiválon, hisz’ Mila Kunis születésnapja is erre az időre esett. Ashtonék persze nem csak a koncertet nézték, de meg is látogatták a zenészeket az öltözőben. 

Több fellépő csak a Szigetes koncertje miatt utazott át az óceánon. Így például Iggy Azalea, aki Rita Ora helyett “ugrott be” a megabulira, a Chainsmokers, vagy Macklemore is, aki aztán még egy kicsit itt rekedt. Szerencsétlen vesekő gyanúval került be a Honvéd kórházba, a szigetes koncertje után. 

Nagy barátságok is kötődtek a Nagyszínpad backstage-ében. Történt ugyanis, hogy a Billy Talent és P!nk, akik amúgy még sosem találkoztak, egymás után léptek fel a Szigeten és a fesztivál köztudottan barátságos légköre a Nagyszínpad mögé is begyűrűzött, ami összehozta a két fellépőt. Mint ahogy nagy közös szelfizés és instagram posztolás lett abból, hogy a két zongorista, Tom Odell és Jamie Cullum szintén egymást követték a színpadon. Koncertje után viszont gyorsan elviharzott a Galantis duója a Szigetről. Nem mintha valami nem tetszett volna nekik. A történet egyszerű: ők vállalták be, hogy a Clean Bandit lemondása után kitöltik az űrt, de korábban már egy hajnali németországi bulit is bevállaltak, így magánrepülővel suhantak az újabb koncerthelyszínre. 

Megérkezett a Szigetre minden idők 8 milliomodik látogatója is. Az Erdélyből érkező egyetemista lány nagyon megdöbbent, amikor a kasszánál Gerendai Károly alapító szólt hozzá, és adott neki egy idei bérletet és egy örökbérletről szóló oklevelet. 
Hatalmas sikernek örvendett az Art Of Freedom egyik projektje, ami kívülről egy egyszerű toi-toi vécének tűnt egy nagyobb wc-blokk egyikének, az ajtaja azonban egy kisebb bulit rejtegetett. 

Jól vizsgázott a Sziget biztonsági rendszere. A tavaly bevezetett check-in iránt nemzetközi érdeklődés is mutatkozott. A Szigeten vendégeskedő külföldi fesztiválszervezők közül többen is érdeklődtek a szisztéma iránt, mondván, ez sokkal nagyobb biztonságot nyújt, mint a sajátjuk. A Sziget biztonsági szolgálatának vezetője is pozitív hírekről számolt be, elmondása szerint a statisztikájuk mintegy 30-40 %-kal jobb a tavalyinál. 

Amúgy a 25. Sziget békében és nyugalomban telt, kirívó esetekről nem számoltak be a krónikák, most egy időre bezárja kapuit, de jövőre elindul egy újabb negyed század. 

Sziget 2018: augusztus 8-15

 

Sajtóanyag: Sziget Fesztivál
Fotó: Fesztiválok Városa

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Coldplay, Tool, Slash, Lenny Kravitz, Depeche Mode, Sting, FFDP, Corey Taylor, LP, ... 2024-ben is kitesz magáért a Live Nation csapata Cikk

Live Nation koncertek 2024 - Coldplay 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat, hiszen már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, a The Rose, a Thirty Seconds To Mars és Sting koncertjére, Slash idén Myles Kennedy & The Conspirators csapatával tér vissza hozzánk, a Coldplay tripla koncertet ad a Puskás Arénában, de