Sziget 2018 - masszív látogatórekord, az első 2019-es headliner már szeptemberben jöhet! Cikk

Hirdetés

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet. 

„2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes napoknak – ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Mostantól azonban hét napos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd’ 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt” – tette hozzá Kádár, aki korábban elmondta, hogy egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek idén, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy fél milliárddal megfejelik és már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót szippantanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül. 

Azért az idei Sziget sem szűkölködött zenei csemegékben, mint ahogy egyéb más műfajban is a legjobbakat hozta a a fesztivál, ami ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, mint például itt volt maga Borat, azaz Sacha Noam Baron Cohen, brit komikus színész, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre, és úgy érezte, nem hagyhatja ki a Szigetet. De akik felléptek, ők is jól érezték magukat: MØ például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a pasiját is elhozta, a War on Drugs ledöbbent, hogy milyen szuper a backstage vendéglátása, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után pedig úgy érezték, hogy szakmát kell váltaniuk és a backstage-ben beálltak bartendernek, koktélokat keverve és sört csapolva a helyi közönségnek. Mumford & Sons a koncertjük után megosztottak az Instán egy posztot: “Felébredve az elmúlt éjszakából – olyan volt, mint egy álom. Köszönjük @szigetofficial és köszönjük mindenkinek, akik megosztották velünk ezeket a pillanatokat. Szeretjük, amit csinálunk és nagyon hálásak vagyunk”. Shawn Mendes ezt posztolta: “Ma este csordultig telt a szívem. Köszönöm Sziget!” Dua Lipa pedig így írt: “Az első nagyfesztiválos headline show-m. Micsoda álom!” 

Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére. 

Jól vizsgázott a Love Revolution „Green Planet”, azaz a környezettudatos akciója. „Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szemponból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt – állítják a szervezők.

Sziget 2019: augusztus 7-13. 

 

- Sziget Fesztivál -

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Coldplay, Tool, Slash, Lenny Kravitz, Depeche Mode, Sting, FFDP, Corey Taylor, LP, ... 2024-ben is kitesz magáért a Live Nation csapata Cikk

Live Nation koncertek 2024 - Coldplay 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat, hiszen már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, a The Rose, a Thirty Seconds To Mars és Sting koncertjére, Slash idén Myles Kennedy & The Conspirators csapatával tér vissza hozzánk, a Coldplay tripla koncertet ad a Puskás Arénában, de