Sziget 2020: nagy változásokat tervez a fesztivál, már hasít a kívánsággép Hír

Hirdetés

Már lehet leadni a kívánságokat, kiket szeretnénk látni-hallani jövőre Szigeten, és már látható Sziget 2019-es aftermovie-ja is. Jövőre pedig nagy változásokat terveznek a fesztivál szervezői.

“A kívánsággép az egyik legfontosabb forrásunk, hogy kiket kérjünk fel az elkövetkező fesztiválra” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy mostantól várják a szavazatokat a már zakatoló kívánsággépbe, ami idén is nagyon jól teljesített, hisz’ az kilenc headlinerből nyolc sztár – Macklemore, Martin Garrix, a Twenty One Pilots, Ed Sheeran, a Foo Fighters, The 1975, a Florence + The Machine vagy Post Maleone – előkelő helyen szerepelt a kívánságok között.

Közben megjelent a 2019-es Sziget aftermovie-ja is, röpke két percbe sűrítve az idei Sziget legemlékezetesebb pillanatait. “Az elmúlt évektől eltérően nem akartunk egy 8-10 perces filmet gyártani, hiszen egyrészt még erősen él az emlék mindenkiben, másrészt tudjuk, hogy az internet felhasználók szokásai is változnak és a rövidebb tartalmak felé tolódnak el. Emellett feltett szándékunk, hogy jövőre sokat változtassunk a Szigeten és inkább erre akarunk majd fókuszálni” - meséli Kádár.


Sziget 2020 további infók >>>

Sziget 2020 jegyelővétel >>>

 

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é