sziget2018_logo

Sziget Fesztivál 2018 Budapest, Magyarország

Sziget 2018 - masszív látogatórekord, az első 2019-es headliner már szeptemberben jöhet! Beküldve: 2018-08-15 12:46:39
Cikk
Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet.  „2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes na

Tovább olvasom

sziget2018_fejlec

Szépen halad az igazi fesztivál-matuzsálemmé válás útján a Sziget Fesztivál is, hiszen 2018. augusztus 8. és augusztus 15. között immár a 26. alkalommal varázsolja át egy hétre egy teljes várossá a Hajógyári-szigetet és nyújt majd borítékolhatóan felejthetetlen buli-élményt közel félmillió fesztiválozónak Budapest szívében!

A Sziget 2018-ban elindítja a ’Love Revolution’ tematikát, amely keletében négy, globális kérdést érintő tematikára - környezetvédelem, háborúk megfékezése, kirekesztés megállítása és az emberi jogok védelme – fektet hangsúlyt a fesztivál. A szervezők szavai a kezdeményezésről:

"A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes “álomállamot”, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga, legyen az szexuális szabadság, vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága.

Hiszünk a különbözőség elfogadásában, az emberi méltóság tiszteletében, az egymás iránti figyelem fontosságában, az emberek és nemzetek egyenjogúságában, az egyéni és társadalmi felelősségvállalásban, a közösség erejében, a fenntartható fejlődésben, a boldogsághoz való jogban és legfőképp a béke és a szeretet hatalmában."

Természetesen a Sziget egyik legsikeresebb kezdeményezése a diákjegy-program sem marad el, és a töretlen sikerrel pörgő akció idén is lehetőséget biztosít az érvényes hazai diákigazolvánnyal, vagy az akcióban korábban már megszakítás nélkül részt vettek számára, hogy közel féláron szerezzenek Sziget bérletet! Az alábbi gombra kattintva rögtön el is érhető a partner csapatunk regisztrációja:

Sziget 2018 diákkedvezmény jelentkezés >>>

 

 

Kapcsolat

Dan Panaitescu Nagyszínpad

08.08 08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
16:00 Clean Bandit 16:00 Apey & The Pea 16:00 Vad Fruttik 16:00 Punnany Massif 16:00 Halott Pénz 16:00 Milky Chance 16:00 Gogol Bordello
17:15 Stormzy 17:45 Oscar And The Wolf 17:45 The Kooks 17:45 Lianne La Havas 17:45 Kaleo 17:45 Mø 17:45 Blossoms
19:30 Lykke Li 19:30 Bonobo Live  19:30 Parov Stelar 19:30 Bastille 19:30 Liam Gallagher 19:30 Shawn Mendes 19:30 The War On Drugs
21:30 Kendrick Lamar 21:30 Gorillaz 21:30 Lana Del Rey 21:30 Mumford & Sons 21:30 Dua Lipa 21:30 Kygo 21:30 Arctic Monkeys

...

A38 Színpad

08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
16:45 Whomadewh 16:45 Shame 16:45 The Living End 16:45 Rhye 16:45 My Baby 16:45 Lewis Capaldi
18:30 Unknown Mortal Orchestra 18:30 Scarlxrd 18:30 Everything Everything 18:30 Slaves 18:30 Yellow Days 18:30 Nothing But Thieves
20:15 Cigarettes After Sex 20:15 Jp Cooper 20:15 Fink 20:15 Wolf Alice 20:15 Goo Goo Dolls 20:15 Børns
22:00 Seasick Steve 22:00 Bilderbuch 22:00 Sofi Tukker 22:00 King Gizzard & The Lizard Wizard 22:00 La Femme 22:00 Zara Larsson
23:45 Lemaitre 23:45 Asaf Avidan 23:45 Aurora 23:45 Desiigner 23:45 Little Dragon 23:45 Fever Ray
1:30 Alle Farben 1:30 Joe Goddard (Live)  1:30 Zhu 1:30 Petit Biscuit 1:30 Chet Faker 1:45 Gorgon City Live
3:00 Sg Lewis 3:00 Perturbator 3:00 Borgore 3:00 Jan Blomqvist & Band 3:00 Damian Lazarus & The Ancient Moons 3:00 Delta Heavy
           

Világzenei Nagyszínpad

08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
17:15 Zuboly 17:15 Chalaban 17:15 Mr Žarko 17:15 Mon Côté Punk 17:15 Bukahara 17:15 Hora De Joglar
18:30 Kistehén 18:30 Warsaw Village Band 18:30 Hartyga 18:30 Jupiter & Okwess 18:30 Kries  18:30 Garmarna
20:00 Meszecsinka 20:00 Les Negresses Vertes 20:00 Jewish Monkeys 20:00 Värttinä Feat. Paleface 20:00 Griot Blues 20:00 Ifriqiyya Electrique
21:30 Ladánybene 27 H 21:30 Besh O Drom 21:30 Labrassbanda 21:30 Transglobal Underground Feat. Natacha Atlas 21:30 Plaza Francia Orchestra  21:30 Paso
23:00 Anima Sound System 23:00 El Juntacadaveres 23:00 Canzoniere Grecanico Salentino 23:00 Szikra (Amsterdam Klezmer Band & Söndörgő) 23:00 Onuka 23:00 Baba Zula
           

Bacardi Arena

08.09 08.10 08.11 08.12 08.13 08.14
22:00 Roberto Rios 22:00 Yamina 22:00 Stereo Palma 22:00 Muzzaik 22:00 King Arthur  22:00 Elrow     
23:15 Jumodaddy 23:00 Andro 23:30 Grum 23:30 Michael Calfan 23:30 Zonderling
0:30 What So Not 0:00 The Him 1:00 Above & Beyond 1:00 Kshmr 1:00 Don Diablo
1:45 Flux Pavilion 1:30 Sam Feldt Live 4:30 Gabriel & Dresden 2:45 Tujamo 3:00 Dj Licious
3:00 Yellow Claw 3:00 Ummet Ozcan   4:00 Kideko  
4:15 Metzker Viktória 4:30 Jay Hardway      

 

Colosseum fellépők: The Martinez Brothers, Hernan Cattaneo, Dave Clarke, Popof, Tiga, Andhim, Ben Ufo, Dense & Pika, Eagles & Butterflies, Eelke Kleijn, Enrico Sangiuliano, Jesse Calosso, Mind Against, Nakadia, Nicolas Lutz, Paula Temple B2B Rebekah, Raresh, Rodriguez Jr., Sama', Andras Bader + Duel Live, Andras Toth & Bepo, Anima Sound System Dj Set, Atriqua B2B Pola, Bernathy Zsiga Live, Bohumil Vs. Thomas Borza, Botek, Bribón, X, Candyman Da Marquis, Changing Grey Live, Collins, Coloboma Live, Cvrdwell, Daniel Sanchez, David Mole & Botek & Sabee B2B2B, David Temessi, Denes Toth, Detective Kelly, Gabor Kraft, Gaga, Hot X, James Cole, Jenia Tarsol, Kastien, Li & Baco, Lotfi Begi, Luciano Lamanna, Luke + Alvarez, Man + Machine, Mateo & Spirit, Metha, Nigel Sorter, Nora Matisse, Nusha, Occam Live, Pat Duff, Peter Makto, Gregory S, Davko, Peter Nernath & Erro, Po:Ti & Forsek, Poli, Raasa, Ramin Sayyah Live, Raul Young, Rebekah & Paula Temple, Robin Futaki, Sanfranciscobeat, Scrt Live, Secret Factory, Shabaam, Sikztah, Slam Jr., Souveq, Steam Shape, Tolo, Falcao, Fanki Ridm

Európa Színpad fellépők: Tommy Ca$H, Kettcar, Blaudzun, Fresku, Smokey Joe & The Kid, Little Big, Témé Tan, Meute, Chefboss, Klub Des Loosers, Astronautalis, 5'Nizza, Bostich + Fussible From Nortec Collective, Francobollo, La Sra. Tomasa, Motta, Senbeï, Willie Peyote, Lea Santee, The Lytics, Moonchild Sanelly, Sexy Zebras, Beissoul & Einius, Satra Benz, Thom Artway, Peter Aristone, Run Over Dogs, Shell Beach, The Poppers, Omer Netzer, Strapo, The Paz Band, Ezhel, Electric Fields, Sol Monk & Jenny

Volt Terasz fellépők: 30y, Amigod, Anna & The Barbies, Antonia Vai, Bagossy Brothers Company, Belau, Black Bartók, Blahalouisiana, Bohemian Betyars, Byealex És A Slepp, Bëlga, Cloud9+, Dj, Dope Calypso, Dungaree, Elefánt, Esti Kornél, Fish!, Fran Palermo, Hiperkarma, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & The Parazol, Jetlag, Kiscsillag, Lóci Játszik, Margaret Island, Mary Popkids, Maxisun, Müller Péter Sziámi Andfriends, Nb, Paddy And The Rats, Patikadomb, Pesti Műszak, Péterfy Bori & Love Band, Sara Barta, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, The Crazy Rogues, Zaporozsec

Afro Falu fellépők: Budabloco Batucada Brasilian Drum Show, Acido Pantera, Africa Unites - The Unifying Message Of Mankind’S Motherland, Afro-Karib Tánctanítás - Paolo De Jesus, Ballet Camara Afro Dob Workshop, Ballet Camara Afro Tánctanítás, Bassrunner Reggae Night, Bottah Rankin & Jah Golden Band, Budapest Allstars Sound System, Capoeira (Brazil Harcművészet), Claudia Masika, Dj Azou, Dj Elo, Dj Glmb Aka Galamb, Dj Paolo, Dj Salazaar, Dubapest Hifi, Egyiptomi Hastánc Workshop, Equal Rights & Justice - Human And Civil Rights, G Ras & Fyah Rebels, Go Green - Eco Conscious Living, I-Tal Is Vital - Vegan Revolution, Jahfar & Babystep, G Ras, Jóga - Cserző Luca, Lions Of Suburbia, Los Orangutanes, Love Alliance, Micah Shemaiah & The Dreadites, Mike Love, Re-G, Re-G Sound System, Red Red Feat. Sena, Roots 4Ward, Salsa Tropical Dance School - José Rey És Kiss Beáta, Samba Fever Afro-Brazil Tánctanítás - Estrelinha, Samba Show, Samory I & The Black Heart Band, Selecta Joe-Z Ft. G Ras, Soul Rebels - Spiritual Revolution, Speakers Of Zion, Survival - New Social & Economical Models, Think Global Act Local - Activism & Grassroots Movements, Ubuhle Be Afrika Show, Ubuhle Be Afrika Workshop

Music Box fellépők: Oliver Mally, Andy Balcon, Apey, Ash Radford, Barkóczi Noémi, Beans On Toast, Chelou, Hangácsi Márton, Henri Gonzo, I Am Soyuz, Inspector Cluzo, Jancsó És Barbi, Kama, Luka, Muzsik És Volkova, Petruska, Pély Barna, Redbreast Wilson, Sean Koch Trio, Sion Hill, Summer Rebellion, Szeder, Szervezés Alatt, Takáts Eszter, Thomas Oliver, We Bless This Mass, Zanzinger

Tribute színpad fellépők: Acid/Dc, Blink 182 Tribute By Small Things, Blue Cold Jalapenos (Rhcp), Dj, Foo Lighters, Hollywood Rose, Limp Bizkit Tribute By Chocolate Starfish, Metallica Tribute By Scary Guyz, Pear Jam – A Tribute To Pearl Jam, Piknik Park, Rage Against The Machine Tribute By Subscribe, Rammstein Tribute By Rammsturm, Rockstars Not Dead - 80'S Rock & Glam Metal Show

Sláger FM Színpad fellépők: Animal Cannibals, Bandj, Bestiák/Miss Bee, Betty Love, Bon-Bon, Brooklyn Bounce, Csordás Tibi/Fiesta, Desperado, Dj Catana Video Disco, Dj Just-Inn, Dj Novák, Dj Pégé, Groovehouse, Happy Gang, Kerozin, Kis Grofó, Kozmix, Necc Party, Regina, Shygys, Splash, Spytheghost, Ufo, V-Tech/Kefir, Ámokfutók

Kalsszikus, opera és jazz színpad fellépők: Balogh Balázs Quintet, Balogh Tamás Quintet, Balázs Elemér, Barabás Lőrinc, Budapest Show Kórus, Cymbal Rush, Darvas Ferenc, Dekoor Harmony, Jorge Luis Pacheco, Karosi Juli, Kayamar, Oláh Dezső Trio, Oláh Patrik, Opera, Radiomentale, Rafael Mário Trio, Snétberger Központ, Swing Á La Django Feat. Roby Lakatos, Szőke Niki Trió, ​Pátkai Rozina Trió

 

Sziget 2018 további részletes programok >>>

  • hétnapos bérlet: 82500 / 89900 / 99900 Ft 
  • ötnapos bérlet: 7500 / 82500 / 89900 Ft 
  • 3 napos jegy: 53900 / 56900 / 59900 Ft
  • napijegy: 19900 / 20900 / 22500 / 23900 Ft
  • 3 napos beköltözőjegy (vasárnap, hétfő, kedd): 15000 Ft
  • beköltözőjegy (kedd): 7500 Ft
  • upgrade 5 napos bérletről 7 naposra: 10500 Ft


Sziget 2018 jegyelővétel >>> 

A diákjegyek már cska nagyon korlátozott számban érhetőek el! 

Természetesen a Sziget 2018-ra is elérhetőek a már jó ideje töretlen sikerrel féláras bérletek, sőt az idei etapra már erősen fogytán is a kontingens, úgyhogy Sziget az alábbi gombra kattintva rögtön tudtok is csatlakozni a partner csapatunkhoz, lentebb pedig egy kiadós fellépő-ízelítő után megtaláljátok az akció részleteit és feltételeit, hajrá!  

 Sziget 2018 diákkedvezmény jelentkezés 

 

Ízelítő a Sziget eddigi fellépőiből: Arctic Monkeys, Kendrick Lamar, Kygo, Lana Del Rey, Mumford & Sons, Dua Lipa, Gorillaz, Shawn Mendes, Stormzy, The War On Drugs, Nick Murphy (Chet Faker), Liam Gallagher, Bastille, Lykke Li, Parov Stelar, The Kooks, MØ, Kaleo, Zara Larsson, Gogol Bordello, Clean Bandit, Blossoms, Milky Chance, Wolf Alice, Little Dragon, Cigarettes After Sex, Goo Goo Dolls, Fink, Seasick Steve, Nothing But Thieves, Slaves, Everything Everything, Lewis Capaldi, Lemaitre, La Femme, Alle Farben, Joe Goddard live, Above & Beyond, Ummet Ozcan, Sam Feldt Live, Jay Hardway, The Him, WhoMadeWho, Shame, Perturbator, Lianne La Havas, Desiigner, King Gizzard & The Lizard Wizard, Gorgon City live, JP Cooper, Petit Biscuit, KSHMR, Borgore, The Living End, SOFI TUKKER, Scarlxrd, Delta Heavy, Seven Lions, Yellow Days, Bilderbuch, My Baby, Fever Ray, BØRNS, Asaf Avidan, Don Diablo, Aurora, Unknown Mortal Orchestra, Zhu, Tujamo, Damian Lazarus & The Ancient Moons, Jan Blomqvist & Band, SG Lewis, ...


Kik vehetnek részt az akcióban?

  • a 2018. augusztus 08-15. között megrendezésre kerülő Sziget Fesztiválra 7 napos bérletet kíván váltani
  • 11. életévét betölti 2018. augusztus 08-ig (11-14 év között helyszíni szülői felügyelet szükséges) – érvényes, Magyarországon kibocsátott diákigazolvánnyal és/vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkezik
  • Nem rendelkezik érvényes diákigazolvánnyal és/vagy hallgatói jogviszonnyal, de 2017-ben részt vett a MEEX-Sziget Diákjegy Programban (a 2017-es Diákprogramban használt e-mail címet használva engedi a rendszer a vásárlást)
  • az online jelentkezés során a valóságnak megfelelő, hiánytalan adatokat ad meg
  • a fizetési feltételeket teljesíti

Hogyan tudod átvenni a jegyedet?

  • A jelentkezést és a fizetést követően kiküldjük a voucheredet e-mailen, melyet ki kell nyomtatnod.
  • A karszalag átvételére 2018.08.05-én 16:00 órától van lehetőség a Hajógyári Sziget K-hídjánál található MEEX-sátorban (kizárólag ezen a helyszínen)

Karszalag átvételhez szükséges dokumentumok:
a.) Kinyomtatott voucher
b.) Diákigazolvány (visszatérőknek személyi igazolvány)
c.) Személyi igazolvány, mely a check-in-hez szükséges

Csapathoz csatlakozás:

  • A csapatnév és csapatkód ismeretében könnyedén tudsz csatlakozni egy csapathoz
  • Egyszerűen csak kattints a Vásárlás gombra és csatlakozz a kívánt csapatoz, válaszd ki, hogy melyikhez szeretnél és add meg a választott csapat kódját, amit előzőleg a csapat vezetője megosztott veled! Miután sikeresen csatlakoztál, add meg a személyes adataidat és már tudod is fizetni a jegyedet. Minden csatlakozó csapattag garantáltan részesül a kedvezményben! A 2018-as Sziget Fesztiválra extra kedvezményesen, 49.500 Ft-ért vásárolhatod meg a 7 napos bérletedet (a készlet erejéig), ez az ár tartalmazza az adminisztrációs díjat is.

Figyelem!

  • Ha bejelentkezel egy csoportba, ki tudod töröltetni magad, de ha egyszer töröltetted magad, utána sajnos már nem tudsz újra jelentkezni, tehát csak akkor kérd ezt, ha biztos, hogy nem tudsz jönni
  • Nem lehet csapatot váltani!
  • Egy diákigazolvány-számmal és egy e-mailcímmel csak egyszer lehet jelentkezni!

Hogyan tudsz kedvezményes diákbérlethez jutni?

1. Kattins a Vásárlás gombra!
2. Kattints a megfelelő ikonra aszerint, hogy saját csapatot alakítasz-e, vagy csatlakozol egy már meglévőhöz és add meg a kért adatokat a csapatról. Ha már nem vagy diák, figyelj arra, hogy csak akkor tudsz vásárolni, ha a 2017-os Diákprogramban használt e-mailcímedet használod.)
3. Töltsd ki a személyes adatlapot magadról, majd pipálással fogadd el az Ászf-eket,
4. Kattints újra a Vásárlás gombra és fizesd ki a jegyedet.
5. A sikeres fizetés után emailben küldjük a voucheredet.

Sziget 2018 további részletek, fellépők >>>

Segítség:

  • E-mail: sziget@meex.hu
  • Telefon: +36 70 935 5010
  • Meex iroda: Festival Travel Utazási Iroda (1095 Budapest, Soroksári út 48., az iroda a Malom Bisztróból nyílik)

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>