SZIN 2018 - Jön a Pet Shop Boys is! Hír

A nyári szünet méltó búcsúztatásaként, augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit szinti-pop duója. Érkeznek tehát az örökbecsű "Always on My Mind", az "It's a Sin" vagy a "Go West" című slágerek előadói, Neil Tennant és Chris Lowe, azaz a Pet Shop Boys.

Hirdetés

A Pet Shop Boys minden kétséget kizáróan az Egyesült Királyság könnyűzenei történetének legsikeresebb duója, mivel még nem volt olyan páros, amelyik annyi slágert termelt volna a brit Top 30-as listára, mint ők, köztük számos listavezetőt is. Mi több, eladott lemezeik számával a Guinness Rekordok Könyvébe is beírták magukat. Utoljára négy éve láthatta őket a hazai közönség, azóta 2016-ban új lemezzel rukkoltak elő, amit a szegedi közönség hallhat először itthon élőben, de bizonyára jön majd több felejthetetlen Pet Shop Boys sláger és a párostól megszokott, extravagáns színpadi látvány is.

A SZIN-re már napijegyeket is lehet venni, de a bérlet is még mindig olcsó, mindössze 17.950 Ft, míg a napijegy 6.950 Ft. Akik gyerekestől érkeznek a Tisza-parti buliba, azoknak jó hír, hogy 11 év alatt ingyenes a SZIN, és aki még nem töltötte be a 15. évét, annak gyerekjegy váltható, ami nagyjából félárat jelent.

És amint már az ismeretes, az eddig bejelentett külföldi fellépők: Jess Glynne, Wilkinson Live, Faithless Dj Set, a magyarok küzül itt lesznek:  Ákos 50, Lovasi 18’, 30Y, Anima Sound System, Belga, Brains, Cloud 9+, Csík zenekar, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hiperkarma, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Kowalsky meg a Vega, Magna Cum Laude, Majka & Curtis Live, Margaret Island, Paddy and the Rats, PASO, Punnany Massif, Quimby, Road, Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers, Vad Fruttik, és a Wellhello valamint DJ fronton DJ Szecsei, DroplexMetzker Viktória, Sterbinszky

 

SZIN 2018 jegyelővétel és további részletek >>>


Sajtóanyag: Szegedi Ifjúsági Napok

Kapcsolódó

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é

Május 17-ig várja a civil szervezetek jelentkezését a Sziget 2024 Hír

Civil Sziget 2024 jelentkezés Idén is lehetőséget nyújt a Sziget a civil szervezetek bemutatkozására, az egyesületek, alapítványok jelentkezését május 17-ig lehet beküldeni a fesztivál szervezőihez. A Civil Sziget a fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja, egy találkozóhely, ahol a fiatalok az őket leginkább ér

SZIN 2024: 30 újabb hazai név az idei listán Hír

SZIN 2024 line-up Harminc újabb hazai nevet jelentett be a Coca-Cola SZIN az Armin Van Buuren, Kamrad, Zara Larsson nemzetközi sor mellé, így már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31., Szegedi Partfürdő! A hazai fesztiválszezon legnagyobb nyárzáró buli