SZIN 2018 - Új otthonában a SZIN-es Nissan Micra Hír

Hirdetés

A Szegedi Ifjúsági Napok 2018 záró napján gazdára talált, a Nissan-Hovány felajánlásából a full extrás Nissan Micra, amit tegnap hivatalosan is átvett a nyertes, Szűcs Andrea. 

A SZIN50 kiállítás megnyitóján a szervezők felhívták a figyelmet, hogy a szülinap alkalmából szeretnék megajándékozni a közönségüket, ezért a SZIN szombati napján kisorsoltak a fesztiválozók között egy Nissan Micrát, egyéves használatra. 

Szűcs Andrea Brightonból utazott haza a fesztiválra, hogy először vegyen részt a Szegedi Ifjúsági Napokon. A szervezők a sorsolást követően a regisztrációs lapon megadott telefonszámon keresték, majd a hívásra nem válaszolva SMS-ben értesítették a jó hírről. Az este folyamán Kolonics Erika fesztiváligazgató személyesen is gratulált a nyertesnek. 

„A sorsolásról pont lemaradtam, aztán észrevettem a két nem fogadott hívást és az SMS-t Erikától. Még akkor is alig akartam elhinni, hogy én nyertem a Micrát. Nagyon örülök neki.” 

Tegnap hivatalosan is átvette Andrea az autó kulcsait az IH Rendezvényközpontban, amit Jávorszky Iván a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Wenner Bálint a márkakereskedés kereskedelmi igazgatója adott át. 

 

SZIN 2019: augusztus 21-25.

 

- SZIN -

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é