Színes Város 2017 - Kész a hatodik tűzfal is! Hír

Elkészült a hatodik tűzfal az augusztus végén kezdődött Színes Város Budapest Fesztiválon. A 170 m2-es alkotást Dan Ferrer spanyol művészjegyzi, és a budapesti Kertész utcában látható mától.

Hirdetés

Az 1980-ban Madrid környékén született művész gyerekként a graffiti, a gördeszka és a képregények világa iránt érdeklődött. Ezen hatások mentén hozta létre saját kreatív stúdióját, amely számos nemzetközi ügynökséggel és márkával  működik együtt. Nagy formátumú falfestményeket alkot, továbbá rendszeresen vesz részt vásárokon. Alkotásaival olyan városokban találkozhatunk, mint New York, Róma, Milánó, London, Frankfurt, Madrid, Biarritz, és most már Budapest. Az alkotó szemlélete a következő: ,,A művészeti nyelvem a realisztikus és a tanulmányozott források közti harmóniát, egyensúlyt keresi. Számomra fontos a motiváció, a személyes érintettség egy-egy alkotás során. Minden munkámnál erőteljes üzenetet szeretnék kifejezni, ami mindenkit egyaránt érint, mindenki átérezheti a kollektív tartalmat. Szeretek olyan allegóriákkal, szimbólumokkal dolgozni, mint a félelem, a szeretet, az idő, az igazságosság, és ezek grafikus megjelenítése."

A murál üzenete a következő: a gyermekekben, a jövőben számos potencia és remény rejlik, amelyeket motivációval kell táplálni, hogy fejlődjenek, kibontakozhassanak, naggyá váljanak. Egy az ,,Alíz csodaországban” világához hasonló hangulatot teremtve jeleníti meg a gyermek modellt a motiváció és demotiváció süteményeivel, kontrasztjaival a spanyol alkotó.

 

Sajtóanyag: Színes Város

Kapcsolódó

A Tüskescsarnokban a kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Hír

Ultimate Show: A kéthangú énekes és a crossover néptánc lovagjai Műfajokon átívelő show-val készül első magyarországi fellépésére a „kéthangú zseni”, a világhírű filippínó énekes, Marcelito Pomoy. A világslágereket, egyedülálló látványvilágot és koreográfiát felsorakoztató Ultimate Show május 24-én látható a Tüskecsarnokban, nemzetközi sztárvendégekkel és a „cr

2024. április 6-án megnyílt a 3. Mini ARC kiállítás Szegeden Hír

ARC kiállítás - Szeged A 3. Mini ARC kiállítás – Szeged a II. SZEGEDI CIVIL KONFERENCIA keretében nyílt meg. A megnyitón Orbán Hedvig, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Kozma József, Szeged Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke, Bakos Gábor

2024 májusában Budapestre érkezik a The World of Banksy kiállítás Hír

World of Banksy Budapest 2024 Világhírű és rejtélyes – Banksy, a modern művészetek határainak feszegetéséről ismert, a mai napig névtelen a bristoli születésű graffitiművész és festő évek óta szenzációs sikert arat a műveivel. Miután már több városban is hatalmas hírnévnek örvendhetett, mint például Barcelonában, Milánóban, Pá

2024-ben is gondoskodik a pazar színházi és utcaszínházi előadásokról a VéNégy Fesztivál Hír

Pazar színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon Carlo Gozzi komédiájától az Opera Show-n át a balettig rendkívül széles repertoárt vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi előadásokon túl lesz VR színház, esténként pedig látványos utcaszínházi produkciók színesítik a programot. Levegőben táncoló akrobaták, tüzes koreogr